Címlap Gazdaság Pécsi középis...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az országos döntő 20 fős mezőnyéből már megvan nyolc – legutóbb Fejér, Somogy és Baranya vármegyei csapatai küzdöttek nagyot a második versenynapon.

Három vármegye csapatai közt folytatódtak a küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! elnevezésű pénzügyi tudatossági verseny második fordulójában. Fejér, Somogy és Baranya szakképzésben részt vevő középiskolás diákjai mérhették össze tudásukat az online megrendezett fordulóban.

A csapatok közül azok folytathatták a versenyt, amelyek október 22-én sikerrel vették az első fordulós akadályokat. A második fordulóban is kellett kvízkérdésekre válaszolni, ezt követően azonban már egy szóbeli fordulóra is sor került, amelynek során villámkérdésekre és – megfelelő felkészülési időt követően – egy kifejtős kérdésre is választ kellett adniuk a csapatoknak.

Szakértő zsűri előtt derült ki, mit tudnak a diákok befektetésekről, hitelekről, biztosításokról, vállalkozásokról, zöld vagy épp digitális pénzügyekről – a feleleteket ezúttal is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Magyar Államkincstár, a Fundamenta Lakáskassza egy-egy képviselője és a szervező Privátbankár.hu munkatársai értékelték. A négyfős csapatok ismét felkészülten érkeztek a versenybe; közülük a legjobbak a december 10-i országos döntőbe is bejutottak, amelyet személyes részvétellel, a Budapesti Gazdasági Egyetem épületében rendeznek majd.

A baranyai csapatok vetélkedőjét a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum Pénzvadászok nevű csapata nyerte (csapatkapitány: Marton István, felkészítő tanár: Poronyi Péter Mihály.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertessék meg azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők abban is bíznak, hogy a diákok segítségével a családok életébe is „becsempészhetnek” olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden. A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

(via mfor.hu)