Címlap Gazdaság Százezrek fol...

Százezrek folytatják a hiteleik törlesztését a moratórium ellenére

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Százezrek folytatják a hiteleik törlesztését a moratórium ellenére – legalább is ez derül ki a bankok információiból, amelyeket a Bank360.hu-val osztottak meg – írja az Index.

A bankok az alábbiakról számoltak be – gyűjtötte össze a lap a Bank360 alapján:

  • OTP Bank: a fizetési moratórium az OTP Banknál közel 1 millió ügyfelet érint. A bejelentés óta rendkívül sokan jelezték, hogy tovább szeretnék törleszteni a részleteiket, tehát egyelőre nem élnek a moratórium lehetőségével. Ha átlagot vonunk a különböző termékek kapcsán beadott nyilatkozatok számából, akkor nagyjából 30 százalék azoknak az aránya, akik egyelőre nem veszik igénybe a fizetési haladékot.
  • Takarékbank: majdnem 40 ezer ügyfél jelezte, hogy nem él a törlesztési moratóriummal, és továbbra is folyamatosan érkeznek a nyilatkozatok. A beérkező nyilatkozatok mintegy 90 százalékát lakossági ügyfelek küldik. Ezen belül a személyi kölcsönök, a lakáscélú jelzáloghitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek dominálnak.
  • Erste Bank: az Erste telefonos ügyfélszolgálatán az utóbbi időszakban megemelkedett az ügyfélhívások száma. A bank mindent megtesz ügyfelei zavartalan kiszolgálása érdekében. A pénzintézet egyelőre nem közölt számokat. Mint írták, várhatóan egy-másfél hét múlva már reprezentatív adatok állnak rendelkezésre a nyilatkozók számáról, arányáról.
  • K&H Bank: április 7-ig több mint 77 ezer ügyfél jelezte, hogy a moratórium ellenére a továbbiakban is az eredeti hitelszerződésének megfelelően kívánja törleszteni fennálló hiteltartozását. A lakossági ügyfelek több mint fele jelzáloghitelének további fizetését kérte.
  • UniCredit Bank: a lakossági ügyfelek több mint 20 százaléka nyilatkozott már úgy, hogy a szerződés szerinti feltételekkel kívánja tovább törleszteni a hitelét. Vállalati és vállalkozói ügyfelek esetében a jogosultak több mint negyede nem él a moratóriummal.
  • CIB Bank: a lakossági ügyfelek közel 30 százalék jelezte, hogy továbbra is törleszteni kívánja hitelét. Vállalati hitelezett ügyfeleknél ez az arány 20 százalék. A lakossági hiteleknél jelzáloghitelek esetén az ügyfelek több mint 30%-a jelezte, hogy nem él a moratóriummal, a fogyasztási hitelek esetében valamivel kisebb ez az arány, de nem sokkal marad el a 30%-tól.
  • MKB Bank: a bejelentések konkrét száma üzleti titok részét képezi, de „az elmúlt hetekben lakossági ügyfeleink szép számmal éltek is ezzel a lehetőséggel. Vállalati oldalról azt tapasztaljuk, hogy a minél nagyobb a vállalat, annál kevésbé élnek a moratórium lehetőségével” – jelezte a pénzintézet.
  • Raiffeisen Bank: a lakossági ügyfelek esetében több tízezren léptek ki a fizetési moratórium hatálya alól.
  • Sberbank: a hitelmoratóriumból való kilépésre az előzetes várakozásnál jóval nagyobb az érdeklődés.
  • Magnet Bank: nagyjából 20% azok köre, akik a törlesztés folytatása mellett döntenek majd. Folyamatosan jönnek be a kérelmek, a feldolgozás folyamatban van. A legtöbben jelzáloghitelük törlesztését folytatják.

Tekintve, hogy csak a napokban tették lehetővé a nyilatkozattételt a legtöbb banknál, igen jelentősnek mondható, hogy a hitelesek nagyjából 20-30 százaléka már élt is a folytatás lehetőségével, ami eddig egybevág a jegybank jóslatával – írja az Index. 

Akit az is érdekel, hogy nagyjából hogyan változik a hitelvisszafizetés a moratóriummal, az KATTINTSON IDE és kiszámíthatja egy kalkulátor segítségével.