Címlap Arc 260 milliós s...

260 milliós sikkasztással vádolják a pécsi bankárt, aki még az újságot is más pénzén vette meg!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

260 millió forintos sikkasztással gyanúsítják az OTP volt dél-dunántúli régióvezetőjét, F. Balázst, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézhette. Nyaranta minden reggel sofőrje vitte a helyi újságot Pécsről a balatoni nyaralóba, és étteremben is a bank pénzén evett, ivott - az ügyészség szerint. Az ügy 19 vádlottja között pécsi és balatoni éttermek tulajdonosai is ott vannak.

A közismert pécsi bankár megadta a módját a mulatozásnak. F. Balázs 40 éves születésnapján a bank pénzén szervezett magának egy 70 fős megabulit – több millió forintért, amit az egyik legmenőbb villányi borászatban tartott. A tanúk beszámolója szerint nem spóroltak semmivel, minden volt, ami szemnek és szájnak ingere.

A férfit alig látták a munkahelyén, ahova egy héten egyszer járt be a tanúk szerint, idejének nagy részét balatoni nyaralójában töltötte. A sokmilliós fizetéssel rendelkező bankár még újságra sem volt hajlandó költeni a saját pénzéből, ezért a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről hozta a helyi újságot sofőrje, aki a családi nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte a vezetőnek – áll az ügy vádiratában.

Feudális viszonyok – „Beteges” pénzköltés

– A pécsi bankár tulajdonképpen egy feudális hierarchiát épített ki beosztottjai között; betegesen költötte más pénzét – így jellemezte a történteket Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője, aki az elképesztő vádirat részleteiről nyilatkozott a Pécs Aktuálnak.

– A vádlott arra használta kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vigyen el az OTP-től. Fiktív számlákat állítottak ki az OTP részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta. Sok esetben volt valós szolgáltatás mögötte, mint szállodai és éttermi számlák, de több esetben a vállalkozók juttattak vissza pénzeket a férfinek. A bank dél-Dunántúli beruházásait végző építőipari cégek az ő kérésére túlszámlázott beruházásokból juttattak és fizettek vissza pénzeket, és a bank pénzén ezekkel a cégekkel végeztette saját lakás- és nyaralófelújítását is. A bankár beosztottjaitól is pénzt követelt, rávette őket, hogy a munkába járáshoz igényeljenek saját autójukra útiköltséget, amit minden hónapban készpénzben át kellett adni neki – tudtuk meg az ügyészségtől.

FRISSÍTVE:

A sikkasztási üggyel kapcsolatban az OTP Bank írásos hozzáfűzést küldött:

„F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.”

Öt év letöltendő, ha vádalkut köt

A pécsi ügyészség 19 emberrel szemben emelt vádat, köztük bankárok, étteremtulajdonosok és építési cégek vezetői vannak. Az ügyészség vádalkuval készül a tárgyalásra, a bankárnak beismerés esetén 5 éves letöltendő börtönt ajánlanak fel. A 260 millió forintból 60 millió forint térült meg, a bankárnál részvényeket, készpénzt és aranytömböket vettek zár alá.

A bankár az egyik legígéretesebb hazai fiatal közgazdászának számított, amikor 2008-ban, 30 évesen kinevezték az OTP Bank Dél-Dunántúli fiók igazgatójának.

– A legnagyobb hazai banknál én vagyok a legfiatalabb régióvezető, ez nagy megtiszteltetés. Sok feladat hárult rám, szerettem a csapatmunkát, erre építek ezután is. Nullától huszonnégy óráig mindenhol a céget képviselem. Sikerre akarom vezetni a csapatot! – nyilatkozta kinevezésekor a férfi több újságban, és arról is beszélt, hogy szabadidejében golfozik, vadászik, vitorlázik és sízik.

UPDATE: az OTP kiegészítése

Cikkünk után az OTP Bank kérte a következő, fontos részlet ismertetését.

„F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.”

(Folytatjuk!)