3,5 millió tonna pernye lapul Tüskésréten!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Próbafúrások kezdődnek Tüskésréten a jövő héten, a vizsgálatok célja kideríteni, hogy miként lehetne hasznosítani a Balokány mögötti 43 hektáros területen elhelyezett pernyét.

Híg zagy 43 hektáron

A területen 1961 és 1970 között a széntüzelés melléktermékeként keletkező, úgynevezett híg zagyot helyezte el az erőmű. A nedves pernyét nagy gátakkal határolt medencékben gyűjtötték. A deponált anyag idővel kiszikkadt, majd, amikor a tározó megtelt, a rekultiváció részeként egy méter vastag termőföldet hordtak a tetejére. Azóta cserjés-bokros és ligetes fás növényzet alakult ki a Balokány és a Tüskésréti út közötti, 43 hektáros területen.

Pernyehalom 8 méter magasságban

A tározókban nyolc méter magasságban felhalmozott pernye mennyiségét 3,5 millió tonnára becsülik a szakemberek. A próbafúrások után felszínre került anyag vegyi összetételét vizsgálják meg, így ellenőrzik szilícium-oxid-, alumínium-oxid- és vas-oxid-, valamint nedvességtartalmát.

Az eredmények alapján állapítható majd meg, hogy a Belváros határától nem messze tárolt egykori melléktermék milyen hasznosításra lehet alkalmas.

A vizsgálatok márciusban kezdődtek hatósági engedélyeztetéssel. A széles körű egyeztetést követően a próbafúrások a jövő héten indulhatnak.

Előző sztori

Újabb enyhítés! Június 14-től már falunapot is lehet tartani és koncertre is viheted a gyereket

Következő sztori

Újabb rangsorban végzett az erős középmezőnyben a PTE!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1