Nagyon jó éve volt a fiatal pécsi DJ-nek, Regán Lilinek, aki buliról bulira járt, ott volt az összes fesztiválon, a balatonlellei estjei pedig kifejezetten a szívéhez nőttek. A közelmúltban a szakma ismerte el a tehetségét, most pedig a közönség szavazatain múlik, hogy megnyeri-e a Rádió1 versenyét.
Mára országszerte ismert lemezlovas lett abból a pécsi kislányból, aki annak idején édesapja révén szeretett bele a zenemixelésbe. Regán Lili a Rádió1 egyik rezidens DJ-je, s a közelmúltban a szakma is elismerte a tehetségét azzal, hogy a DJ Szövetség neki ítélte az „Év áttörése” díjat.
– Mérföldkő volt számomra a szövetség három héttel ezelőtti szavazása, amelyen én kaptam az „Év áttörése” díjat. Nagy dolognak tartom ezt, mert a szakma szavazta meg nekem – fogalmazott a Pécs Aktuálnak Regán Lili.
Akinek nagyon sűrű éve volt, de így van ez jól. Bejárta az egész országot, rengeteg bulit tartott – a résztvevők legnagyobb örömére.
– Ez az évem volt a legjobb, rengeteg buliban léptem fel, minden fesztiválon ott voltam! Egy hónap során átlagban húsz-harminc helyen is megfordulok. Amit ezek közül kiemelnék, azok a saját estjeim Balatonlellén: minden alkalommal rengetegen voltak, nagyon a szívemhez nőttek ezek a rendezvények, úgyhogy örülök neki, hogy jövő nyáron is lesznek csütörtökönként az Y Clubban!
Lilivel kapcsolatban a napokban is zajlik egy fontos esemény, a Rádió1 DJ-szavazása, amelyen a közönség dönt arról, hogy ki lehet a győztes.
– Vasárnapig bárki szavazhat, amivel akár nyerhetnek is egy személyes találkozót velem a stúdióban. Minden szavazatért nagyon hálás vagyok! – mondta Lili.
Regán Lilire ezen a linken lehet szavazni vasárnapig: https://radio1.hu/djszavazas/reganlili
