Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A februári öt előadásra eddig 396 jegy fogyott el a 400-ból. Az N. Szabó Sándor csordultig megtelt, annyian kíváncsiak a két fős előadásra.

1974-ben Václav Havel néhány hónapig fizikai munkásként egy sörgyárban dolgozott. Akkori élményeiből merítette az Audiencia című darabjának történetét. Václav Havel cseh író, politikus, az 1989-es rendszerváltás emblematikus alakja, előbb csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök volt. 

Ferdinánd Vaněk, a börtönviselt drámaíró munkát kap egy eldugott sörgyárban. A sörgyár a menedék ígéretét hordozza számára. A Sörmester, akitől felettesei azt várják, hogy jelentéseket tegyen az íróról, beszélgetésre hívja Vaněket. Arra akarja rávenni, hogy a jelentéseket időről időre ő maga készítse el sajátmagáról.

Sörmester: KÖLES FERENC

Ferdinánd Vaněk: KATONA LEVENTE

Rendező: FÜSTI MOLNÁR ÉVA

Az előadás időtartama: kb. 1 óra (szünet nélkül)

Bemutató: 2024. február 10.