A blues zenész számos koncertet adott Pécsen az elmúlt 50 évben, először még Deák Gyula néven. Legelső koncertjein még Hobóval énekelt.

A pécsi zenei életben a nyolcvanas években bukkant fel először Deák Gyula neve, aki először a Hobo Blues Banddel lépett fel Pécsen. Alig egy éve volt a zenekar tagja, de már halmozták a sikereket. Az 1980-as pécsi koncert nagy visszhangot kapott, ezért a helyi újság a második fellépésről már riportot írt. Az együttes közönségtalálkozóval kezdett a Ságvári Endre Művelődési Házban, majd az Ifjúsági Parkban, a vagyis a mai Balokányban léptek fel.
„Baranyában játszott a Hobo Blues Band és a közönség megint felkiáltott a pódiumra: „Bili! Bill! Bili bácsi!”
A koncerteket a nyolcvanas években a művelődési házakban tartották, Deák Bill különböző formációkban lépett fel Pécsen. 1985-ben a páldául Ságvári Endre Művelődési Házban Katona Klárival és a Saturnus együttessel, melyben Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula is játszott.

A blueskocsmák a nyolcvanas évek végén indultak be, az egyik legismertebb hely megnyitóján is Deák Bill volt a sztárvendég. A Kazinczy étterem kiváló helyszín volt a belvárosban, a megnyitó 1990. február elsején volt.

Egy ével később a Nevelési Központ Huszárik mozi termében koncertezett. A Dunántúli Naplóban megjelent interjúban őszintén vallott életéről.
„Középiskolások, egyetemisták és valamivel idősébbek tapsolnak ütemesen, énekelik a blues- és rock-számok szövegét, néha bekiabálnak, és egy-egy ismert dalt kérnek. A színpad előtt sokan földön ülve verik a ritmust a térdükön. A blues nagymesterepedig énékel és énekel, időnként nagyot kortyol a vizes- üvegiből, és zöld törülközőjét meglengeti a feje fölött. Hangja utánozhatatlan. Ruházata egyszerű, fekete ujjatlan trikó, katonai terepnadrág. Nincsen a színpadon hókuszpókusz, sem villogó fények, csak blues és rock.
” A blues az életem. Külvárosi gyerek voltam, odahaza hatan laktunk egy szobában, a négy testvérem és a szüleim. Nem dúskáltunk a pénzben. Orvosi műhiba következtében gyerekként elvesztettem egyik lábam. Ami azóta következett, kemény, szenvedésektől sem mentes élet. Aki mindent megkapott az élettől, a szüleitől, annak arról, hogy ez milyen lehet, fogalma sincs. Ez a blues.”
Erről beszélt egy 1990-es interjúban, amit a Kőbányai Közösségi Televízió készített vele.










