Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy szerencséje volt annak az idős úrnak, aki ma délelőtt feljött az „Előzd meg a kisvasutat” rendezvényre a Mecsekre. Miközben az ovisok versenyre keltek a vonattal, rosszul lett, de a helyszínen lévő felnőttek, majd a kiérkező mentősök megmentették az életét!

Nagyon jó hangulatban telt az ovisok számára megrendezett „Előzd meg a kisvasutat” sportos program, amelynek a Mecseki Kisvasútért Alapítvány volt a házigazdája, s amelyet a FutaPécs SE szervezett meg. A kisvasút és a sport népszerűsítéséért tető alá hozott rendezvényen a gyerekek feladata egyszerű volt: meg kellett előzniük a Dömörkaputól induló és az Állatkertnél célba érő kisvasutat. A száz induló közül ez sokaknak sikerült, ugyanis a vonat nem vágtat a Mecseken, az 500 méteres távot 8 perc alatt teszi meg, így aki kicsit kilépett (természetesen szülő/szülők kíséretében), az előbb ért a célba – hogy aztán visszafelé vonatozhasson egy jót, immár a jól megérdemelt éremmel a nyakban.

A jópofa rendezvényt egy sajnálatos esemény árnyékolta be egy ideig. Egy idősebb úr is kíváncsi volt erre a délelőtti programra, ám egyszercsak rosszul lett, és élettelenül terült el a földön. Szerencséjére az ott tartózkodó felnőttek között többen is rendelkeztek egészségügyi képzettséggel, így azonnal megkezdték az újraélesztését. A mentők tíz perc alatt a helyszínre értek, és a beavatkozásuknak köszönhetően a bácsi bő fél órát követően életjeleket adott – miután stabilizálták az állapotát, kórházba szállították.

Az idős úrnak jobbulást kívánunk!

A mentők gyorsan a helyszínre értek