Címlap Baranya „Ez a T...

„Ez a Trabant többet ér nekem, mint egy új autó” – A pécsi paralimpikon, Kovács Ervin fehér verdája országosan is egyedülálló

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világon is egyedülálló Trabantot tervezett és épített a pécsi paralimpikon, Kovács Ervin. A 45 éves, egykori válogatott úszó, aki deréktől lefelé mozgáskorlátozott, ezzel a járművel akár bárhova képes eljutni. A saját keze munkája pedig egyfajta üzenetet is hordoz: nem szabad feladni az álmainkat még akkor sem, ha korlátokba ütközünk.

„Nem vagyok karosszérialakatos, sem autófényező. De ez az autó, ahogy kinéz, az a kezem munkája”

– kezdi Kovács Ervin, a négy paralimpiát is megjárt pécsi úszó. Ervin olyan egyedi Trabantot épített, amit az utcán is megnéznek.

„Magam felé meghúzok egy kart és előre megyek, hátrafelé meghúzom akkor fék. A legegyszerűbb és talán a legbiztonságosabb is”

– Előfordult már, hogy egy 38 milliós autóból integettek rám a városban. Ilyenkor jó érzés, hogy elismerik a munkámat, ami sokszor azért nem könnyű kerekesszékből. Volt, hogy úgy csiszoltam, fényeztem, hogy hátulról tartott valaki, mert máskülönben nem értem volna el az autó tetejét – részletezi a munkálatokat Ervin.

„Ez annyira egyedi, hogy szerintem a világon egy van belőle”

– Ebben ugyanis 1400 köbcentis Volkswagen Polo automata váltó van és minden papírja hivatalos is, hiszen a forgalomban használom. Így ha megállít a rendőr és ellenőrzi a Trabantot, minden alkatrésze igazolva van – mondja Ervin, aki találkozókra is jár a járgánnyal.

Évek munkája a trabi

– Ajánlani ajánlhatnak bármit, nem adnám el. Ez a Trabant egyébként most eléri egy új autó árát – tette hozzá.

Ervin üzenete pedig a Trabanttal: attól még, ha valaki mozgáskorlátozott vagy kerekes székbe kerül, lehetnek álmai és meg tudja valósítani. Csak akarni kell!

Esőben azért meggondolja Ervin, hogy guruljon-e a szeretett járművel

Kovács Ervin egy ritka, központi idegrendszerű betegség miatt kényszerül kerekes székbe. A világon talán egymillió mozgássérült közül egy embert érinthet összesen ez a fajta betegség. A paralimpikon végtagjaival érzi a hideget és a meleget, ugyanakkor nehezebben mozog és bizonyos funkciók nem úgy működnek nála, ahogy ép társainál.

Annyira ritka betegség, hogy az orvosok sem értik

– Arról van hír, hogy valaki egy balesetben deréktól lefelé lebénul, ott a mozgató idegpályák is sérülnek az érző idegpályával együtt. Nálam a mozgató idegpálya sérülés van, de érzőidegpálya sérülés nincs – részletezte Ervin a különbséget.

Örökölhető betegség, Ervin már így született

Ervin édesapja hasonló betegségben éli mindennapjait, ezért nem volt ismeretlen számukra, mi vár rájuk. Mivel a mozgásukban korlátozott emberek szabadabban mozognak a vízben, Ervin és a szülei sokat járatták gyerekkorában strandra, majd úszni. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Volt világbajnok, valamint Európa legjobbja is. Paralimpián három ezüst mellett három bronzot tudhat magáének, de állami kitüntetésekkel is elismerték a pécsi Lendület SE egykori versenyzőjének teljesítményét.

A pécsi forgalomban igazi gyöngyszer