Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ország egyik legnagyobb pumpapályáját építették meg nemrég Pécsett, a Tüskésréten, írta meg lapunk. A speciális kerékpárpálya tele van élettel, láthatóan mindenki nagyon örül neki és élvezi, hogy itt sportolhat, de néhány gyerekbetegséget nem ártana kezelni.

A 800 négyzetméteren elterülő speciális pálya tele van ugratókkal, fordulókkal, ami felettébb izgalmassá teszi rajta a kerekezést, nem csoda, hogy rendre sokan használják – nem ritkán ki lehetne tenni a telt ház táblát. Az állam, a PSN Zrt., valamint több cég által szponzorált tüskésréti fejlesztés tehát mindenkinek elnyerte a tetszését, ezt le kell szögezni!

És itt jön a de! A pálya használóinak ugyanis már megvannak az első észrevételei azzal kapcsolatban, hogy milyen hiányosságokkal, problémákkal találkoznak akkor, amikor ott sportolnak.

– A pálya nagyon szuper ötlet volt, a gyerekek élvezik, viszont vannak még rajta csiszolnivaló dolgok – fogalmazott a Pécs Aktuálnak az egyik kisgyerek édesanyja. – Jelenleg földúton lehet rá feljutni, ami például egy esős reggel után balesetveszélyessé teszi: a bringákkal felhordják az aszfaltra a sarat, emiatt aztán estek-keltek a gyerekek. Jó lenne, ha mihamarabb építenének egy aszfaltos feljárót. Továbbá a sár a pálya belső területein is problémát jelent, mert bár felül kell használni, ha valaki mégis legurul az aljába, ott szintén sár és törmelék fogadja, ami ugyancsak sérülésveszélyes.

A szülők hozzátették, egy kerékpármosó is jól jönne, hogy a bringákat vagy rollereket le tudják veretni vízzel a sportolás után, s ne sárosan kelljen betenni az autóba. Továbbá örömteli, hogy egy szemetest elhelyeztek a pálya mellett, de a tapasztalatok alapján sajnos nem kellő gyakorisággal ürítik.

Ha már ez az ország egyik legnagyobb pumpapályája, legyen ez az egyik legprofibb és legszebb is!

Látszik, hogy nem kevés sár kerül a pályára a nem megfelelő odavezető út miatt
Aki ebbe belemegy, könnyen nagyot eshet
Sokan használják a pályát, ami azzal jár, hogy hamar megtelik a szemetes