De Jakupcsek Gabriella áthúzta az egész show-t. Mutatjuk a párt körlevelét is.
A Pécs Aktuál birtokába került belső emailek szerint ingyen tiszteletjegyekkel csábították kifejezetten a TISZA párti szimpatizánsokat, szigeteseket arra a Női Sikernap elnevezésű rendezvény pécsi állomására, amelyen Magyar Péter is fellépett volna, hogy
A „CSALÁDAPÁK, AKIK TÁMOGATTÁK FELESÉGÜK KARRIERÉPÍTÉSÉT”
elnevezésű pódiumbeszélgetésen adjon elő.
A levelek tanulsága szerint nagyon úgy néz ki, hogy maga a – politikamentességet hangsúlyozó – szervező cég ajánlotta fel ezt a lehetőséget a párt számára, még az esemény előtt. Ami nem kis gesztus, hiszen a jegyárak ezek voltak:

Lapunkat egy eléggé ideges, és csalódottnak tűnő tiszás is megkereste, miután Magyar Péter fura szöveggel hátrált ki a programból. Magyar azok után szállt ki, hogy Jakupcsek Gabriella közölte, nem lép fel, mert a politika nem az ő terepe, és a Női Sikernap szervezői nem közölték vele, hogy Magyar Pétert is meghívták. (Bár Jakupcseknek nem Magyarral volt gondja, hanem azzal, hogy aktív politikus jelenik meg egy „szakmai” eseményen, brutális gyűlöletcunamit kapott az ismert televíziós a tiszásoktól. Akadt olyan ellenzéki újságíró is, aki ezt szóvá is tette nyilvánosan – a szerk.).
A szerkesztőségünkhöz érkezett teljes levél így szól:
„Tisztelt Szerkesztőség!
A Tisza szigetek alakulásakor csatlakoztam én is egy baranyai szigethez, hasonlóan a többiekhez, én is változást akarok elérni az országban. Eleinte jó hangulatban telt a munka, mindenki nagyon lelkes volt. Aztán a szigetem vezetői, elkezdtek a megbeszélésekre és a csapatépítőkre olyan 2010 előtti volt szocialista/kommunista funkcionáriusokat meghívni (a sziget vezetése MSZP-s, DK-s kötődésű, mint kiderült), akikről azt hittem, hogy már nem is élnek. Amikor ezt szóvá tettem a kordinátoromnak, akkor letorkollt, hogy ezekre az emberekre nagy szükségünk van a kapcsolati és egyéb tőkéjük miatt. Az igazi töréspont bennem a kongresszus volt. Itt a szigetem vezetői megígérték, hogy aki jól dolgozik, az mehet Pestre a Tisza Kongresszusra. Engem megnyugtattak, hogy biztosan részt tudok majd venni. Aztán két nappal az utazás előtt szóltak, hogy Pestről mondják meg, hogy ki utazhat fel és sajnos én nem lehetek ott. Utólag kiderült, hogy ez is egy hazugság volt, mert a helyeket a sziget vezetők osztották ki egymás között, haverok között, ahogy az adományok elosztásában is voltak érdekességek. A hazugságok kezdték behálózni az egész mozgalmat, így a lelkesedésem alábbhagyott. A szigettől eltávolodtam, megmondom őszintén, hogy erősen csalódtam ebben az egészben.
Tegnap olvastam a cikküket a Női Sikernapról és olvastam a szereplők kapcsolódó reakcióit és kommentjeit is. Olvastam, hogy ez egy nem politikai rendezvény.
Akkor magyarázza már meg nekem valaki, hogy miért küldte a TISZA Párt a csatolt emailt nekem! Magyarázza már meg nekem a volt szigetem, hogy miért fedeznek egy ordas hazugságot, ha arról volt szó, hogy itt mindenki őszinte. Minden tiszás megkapta ezt a levelet Baranyában.
Hol vannak a rendszerváltó őszinte emberek?
Tisztelettel: egy volt tiszás”



Lapunk igyekszik kideríteni, hogy az eseményt szervező cég csak a TISZA Pártnak ajánlott-e fel ingyenjegyeket, vagy más pártoknak is? Választ keresünk arra is, hogy ha egy politikai párt számára ajánlottak fel jegyeket (ahogy azt maga a párt állítja), ahol a párt elnökét is meghívták, akkor miért mondták azt, hogy „nem politikai” az esemény? Szeretnénk megtudni a TISZA Párttól azt, hogy mégis hogyan választják el Magyar Pétert a Párttól, hiszen minden egyes posztja, fotója, megszólalása politikai – mint ahogy a tegnapi bejelentése is az volt, amelyben visszalépett a szerepléstől.
Bár a szervezők közleményt adtak ki tegnap, amelyben sajnálkoznak, a fenti kérdéseket nem érintik valójában.
Azt írták egyebek mellett: „A pécsi eseményre meghívott politikai szereplőt kizárólag magánszemélyként, élettörténete miatt kértük fel előadónak, mivel példája – amelyben egy évig gyesen maradt gyermekei születése után, támogatva felesége karrierjét – sokak számára érdekes, inspiráló lehetett volna. Meghívásának szándéka nem politikai célzatú volt”.
Amint válaszokat kapunk, új cikket írunk.
(Borítóképünk forrása: Magyar Péter közösségi oldala)