Címlap Baranya Ismét gyászol...

Ismét gyászol a baranyai futballtársadalom: elhunyt Havasi Lajos

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány napja ünnepelte a 65. születésnapját, most pedig jött a megdöbbentő hír: tragikus hirtelenséggel elhunyt Havasi Lajos.

A futball iránti szeretete egész életén át elkísérte. Játszott a PMSC-ben, amelynek színeiben 1977 őszén bemutatkozhatott az NB I-ben – előtte tagja volt az NB II-es bajnokcsapatnak is. Később megfordult a Komlóban, Mohácson, Dunaújvárosban, valamint a legmagasabb osztályban játszott a Videotonban és Kaposváron. Jó csatár volt, érezte a kaput: ötvenen túl is a pályán volt, a megye II-ben még ekkor is gólkirály lett.

Aki ismerte, tudta, hogy életvidám, humoros ember, aki mellett nem igazán lehet szomorkodni. A futball mellett akadt egy másik szenvedélye is, imádott pecázni: elsősorban a mohácsi Dunát vallatta. Nem is akárhogyan, a Facebook-oldalán időről időre megjelentek képek általa kifogott gyönyörű harcsákról, süllőkről. Többször is megbeszéltük, hogy egyszer beavat, és megmutatja, hogyan is kell sikeresen horgászni a Dunán – de ebből már sajnos nem lesz semmi.

Ma érkezett a megdöbbentő hír: tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Nyugodj békében!