Címlap Hírek Bevállalnád? ...

Bevállalnád? Nem kell Japánig menni, Pécsett is alhatunk kapszula hostelben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Olcsóbb mint egy albérlet, sőt itt még takarítást és friss ágyneműt is kap a vendég – kezdi Györkös Gábor, aki a járványhelyzet kellős közepén látott bele a vendéglátásba. De nem bánta meg, sőt!

Nem is olyan szűkös: 60 négyzetméterre jut 8 ilyen kapszula

– Nemcsak turisták szállnak meg nálam, hanem azok az egyetemisták is, akik nem tudnak két havi kauciót letenni az asztalra és a kollégiumba sem vették fel őket. Aludni pedig kell valahol – mondta Györkös Gábor. Az eddig méhészetben jártas pécsi családapa éppen ezért döntött a kapszula hostel mellett. Szerinte ez pénztárcabarát megoldást kínál amellett, hogy befektetésnek sem rossz.

– Ez egy olyan bázis, ahol este nyugovóra térnek a vendégek, reggel pedig mennek tovább a dolgukra és nem a szálláson, hanem a városban töltik a legtöbb időt – tette hozzá Gábor.

Hangszigetelt dobozok, egy ágyban egy ember

– A kialakításkor kényesen ügyeltünk arra, hogy mindenkinek meglegyen a saját intim szférája. A kapszulák hangszigeteltek, függönyökkel elválaszthatók – részletezte Gábor. Egy ágyban egy ember alhat, amit a kényelem miatt is javaslunk – tette hozzá.

Takarítás, ágyneműhúzás és fertőtlenítés napi szinten

A méhész egy éve nyitotta meg a hostelt, de már a bővítésben gondolkozik

Bevált: már fix napokra is jönnek

A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy az ilyen minimalista és egyszerű szálláshelyeket keresik is Pécsett. Sőt, vannak egyetemisták, akik már előre foglalnak Gábornál.

– Sokan tartanak attól, hogy az egyetemen újra online lesz az oktatás. Ezért vannak olyanok, akik inkább most idejönnek és nem albérletbe. Innen akármikor haza tudnak menni, kötelezettség nélkül – jegyezte meg Gábor.

Már az 1600-as években is voltak „dobozágyak”, előnye, hogy melegebben tartotta az alvó embert

Klausztrofóbiások? Eddig nem volt gond

– Volt egy fiatalember, aki eleinte nagyon ódzkodott ettől a doboztól. A végére viszont annyira megtetszett neki, hogy megkérte a feleségét, pakolja ki az egyik szekrényt otthon – mesélte mosolyogva az egyik pozitív élményét Gábor.

2 méter hosszú, 90 centi széles és 150 centi magas egy kapszula

Egy hónap 48 ezerből?

Ha egy egyetemista, havi szinten mondjuk 2 éjszakát tölt Pécsett, akkor az 48 ezerből megússza a kapszula hostelben. Ha hétfőtől csütörtökig lakik a városban, de pénteken már a mama főztjét eszi este az kijön 96 ezerből. Mondjuk ez csak a szállás, amihez nem számoltunk semmi mást.

Forgattunk is Gábornál, itt megnézheted!