Címlap Hírek Kudarcba full...

Kudarcba fulladt az új pécsi képviselők és városvezetés első érdemi akadályugrása

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályait (SZMSZ) szerette volna módosítani a polgármester. Ez a látszólag unalmas és érdektelen napirendi pont az egyik legfontosabb valójában,

ennek tartalmán múlik az, hogyan és milyen munka folyhat a következő 4,5 évben a városban, milyen bizottságok tevékenykedhetnek és kikkel, és kinek milyen mozgástere van.

Péterffy Attila javaslata ismert, ITT el is olvasható, ezt azonban a jobboldal ma nem akarta támogatni (noha már pénteken megkapták a szöveget), ők is írtak ugyanis egy verziót – derült ki. Ezt azonban nem ismerhették meg sem a pécsiek, sem a képviselők, sem Péterffy részleteiben, és ennek bemutatása elmaradt a mai Közgyűlésen. A Fidesz nem indokolta meg valójában ennek okát, a pécsi polgármester szerint viszont azért nem kerülhetett a testület elé a Fidesz-KDNP-ÖPE titkos SZMSZ-e, mert nem lett volna meg a többségük ahhoz, hogy ezt meg is szavaztassák, így inkább „mellébeszéltek és színjátékot játszottak” – hangzott el.

Az tény, hogy a jobboldalnak csak 11 szavazata van, 13-ra van azonban szükség egy-egy döntéshez. A Közgyűlés előtt Talabér Ádám (Mindenki Pécsért) és Varga Tamás (Mi Hazánk Mozgalom) is világossá tette sajtótájékoztatóján, hogy nem fognak sem a Fidesszel, sem a baloldallal szavazni, több egyeztetés kellene, készültek is javaslatokkal. Bognár Szilvia (Tiszta Kezek) tudomásunk szerint komoly betegséggel küzd már csaknem egy hete, ezért nem tudott megjelenni a keddi ülésen; a Kutyapárt képviselője, Hankó Viktória pedig azt tette szóvá a Fidesznek és Péterffyéknek célozva, hogy személyeskedés és szócsata helyett inkább dolgozni kellene, ő legalábbis azért van itt. Sőt: szívesen közvetít, „mediátorkodik” is a felek között – tette hozzá, csak „kezdjék már el végre a munkát” – könyörgött, amihez Talabér is csatlakozott felszólalásában és konkrét javaslatokat is megfogalmazott (amelyeket eljuttatott előzetesen a pártokhoz is, amelyek jelezték: tudják támogatni ezeket). Majd Varga Tamás is felszólította a két nagy párt-csoportosulást, hogy fogjanak végre hozzá az érdemi munkához.

Hosszas, személyeskedéssel és sérelmek sorolásával teli vita után végül Péterffy SZMSZ-ét nem szavazták meg, mert nem voltak elegen, új SZMSZ-t pedig a jobboldal nem terjesztett be.

Így erre várni kell legalább a következő ülésig.

Érdekesség, Talabér javaslatait tehát ugyan támogatták a képviselők, így azok majd bekerülhetnek abba az SZMSZ-be, amit még nem ismerhet a nyilvánosság, és amelyről majd egyszer szavazni kell a testületnek. Péterffy javaslatát pedig 12 igen, 1 nem és 11 tartózkodás mellett elutasították. Vagyis egyelőre nincs új SZMSZ-e a Közgyűlésnek.

A sehová nem vezető szócsatákat itt vissza lehet nézni: