Címlap Hírek Nem fél Magya...

Nem fél Magyar Pétertől a pécsi Fidesz, és szerintük a kiemelkedés éve lesz 2025 a város és a régió életében

Évindító/évértékelő sajtótájékoztatót tartott a pécsi Fidesz hétfőn, ahol csak úgy sorolták a pozitív jelzőket, amelyek Pécsre, a pécsiekre és a régióra várnak 2025-ben.

2024-ben egy stratégiai kérdés is pályára állt, eldőlt a város és térsége kiemelkedésének esélye

– mondta Hoppál Péter bevezetőjében, miután pár mondatban megemlékezett a tavalyi évről. – Péterffy Attila elpuskázta az elmúlt öt évben, hogy itt a városban egy gazdasági húzóerő alakuljon ki, nem tudta megvalósítani a csodát, amit ígért korábban, ezért a kormány segítségét kellett kérnünk, amely segítség meg is érkezett – magyarázta a pécsi Fidesz elnöke, aki szerint

ezért most a Dél-Dunántúl került a fejlesztési fókuszba.

Szerinte ezért épülhet meg a régió legnagyobb ipari parkja Pécs mellett, Bicsérden, ami az egyetem kezébe került szakmailag „Péterffy Attila bénázása helyett”.

A Dél-dunántúli térség felemelkedésének korszaka 2025-tel megindul

– jelentette ki határozottan.

Teljesült kívánságok

Csizmadia Péter szerint, amit 2024-ben a pécsieknek kívántak még a választások előtt, az teljesült: változás történt a város életében, a pécsiek új irányt jelöltek ki és új vezetést.

„Péterffy Attila elveszítette a többségét, míg a polgári szövetség megújulva, szakemberekkel és civilekkel a sorai között a legtöbb képviselőt juttathatta be a döntéshozásba” – fejtette ki a frakcióvezető.

„2025 tétje az, hogy ez a változáspárti többség, párthovatartozástól függetlenül képes-e úgy tartósan, ügyek mentén együttműködni, hogy Pécset ebből a sehova sem vezető, kilátástalanságból feloldja, és új lendülettel, új szemlélettel, egy szakmai program mentén lerakja annak a fejlődésnek az alapjait, amelyre ennek a városnak és ennek a régiónak szüksége van” – jelentette ki Csizmadia Péter. Hangsúlyozta,

kormányzati ösztönzők hatására most minden esélye megvan a régiónak, hogy ennek az évtizednek a nyertese legyen. „A kérdés csak az, hogy ebben milyen mértékben veszi ki a részét Pécs, milyen mértékben tudja megőrizni és erősíteni gazdasági régióvezetői tisztségét otthonunk” – mondta.

Pécsen nem félnek Magyar Pétertől

Kérdésünkre válaszolva kiderült, a pécsi Fidesz nem tart Magyar Pétertől és a Tisza párttól, amely az ígéret szerint elindul Pécsett is 2026-ban a választáson. Szerintük a teljesítmény az, amely majd önmagáért fog beszélni, ez a legfőbb stratégiájuk Magyarral szemben.

Szintén a Pécs Aktuál kérdésére a frakcióvezető elmondta,

terveznek változtatásokat az önkormányzati cégeknél, de előbb a törvénytelen állapotokat kell megszüntetni: most ugyanis egyetlen városi cégnek sincs törvényes Igazgatósága és Felügyelőbizottsága, valamint nem működik a város egyetlen szakbizottsága sem, hiszen a polgármester nem jelölt még képviselőket a feladatra.

A sajtótájékoztatót itt vissza lehet nézni: