Címlap Hírek Találkozott é...

Találkozott és köszönetet mondott pécsi megmentőivel az újraélesztett férfi

Visszakapta az életét!
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megható találkozás a Pécsi Mentőállomáson - írta az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. 

A bejegyzésben részletezték, hogy

március végén Baranya vármegyébe kérte a mentők segítségét egy 40 év körüli férfi

erős mellkasi fájdalma miatt.

A mentők perceken belül helyszínre értek és megvizsgáltak a beteget, eközben azonban a férfi keringése összeomlott. A helyszínen rögtön

megkezdték az emelt szintű újraélesztést, ami az időben érkezett segítségnek köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

A feleség is hálás volt

Forrás: OMSZ facebook

A férfi felesége azóta már levélben is megköszönte a mentők munkáját, tájékoztatva őket kedvese javuló állapotáról, egy hónappal az eset után pedig a felépült férfi személyesen látogatta meg megmentőit a Pécsi Mentőállomáson, ahol köszönetet mondott életéért bajtársainknak.

Az életmentésben résztvevőknek az OMSZ és mi is tiszta szívből gratulálunk!