Címlap Baranya SEGÍTSÜNK! Tö...
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyáron már bezárták, hogy védjék a halakat, de az őszi időszak sem hozott javulást a Szászvár mellett található horgásztavon. Még mindig 70 centiméter hiányzik az üzemi vízszintből.

Eső híján apadásnak indult

Már látszik a tó medre

– Azokon a területeken vannak most a halaink, ahol még 130-150 centiméter között van a víz mélysége – mondta Szilágyi Ferenc a Szászvári Haladás Horgászegyesület elnöke.

Napi 1 centimétert apadt nyáron a tó

– 20 nap alatt 20 centi apadás már radikális változást jelent egy 9 hektáros tavon. Az elmúlt napok esőzései pedig csupán 3 centiméterrel emelték a tó vízszintjét. Ez pedig még nagyon kevés. Van olyan sekély rész, ahol látszik a mederfenék – tette hozzá Szilágyi Ferenc.

Több mázsa hal és az élővilág került veszélybe

Jelenleg levegőztetőkkel próbálják a halakat életben tartani és bíznak az esős őszben a fenntartók.

– Több mázsa hal mellett aggódunk azokért az állatokért, akik a tó mellett élnek. Nem elhanyagolható az az élővilág, ami az elmúlt 60 évben hozzászokott ehhez a területhez – tette hozzá Szilágyi Ferenc.

Csak a meder kotrása vagy egy hatalmas eső mentheti meg a tavat

A Szászvár mellett található tó 60 éves, de lehet, hogy csak hónapjai vannak hátra

– Ha nem esik huzamosabban az eső, akkor az egyetlen, ami megmentheti a tavat, az az iszapkikotrás. Jelenleg 60-70 centiméter vastag iszap van a tó alján. Pont annyi, amennyi víz hiányzik a tóból – magyarázta Szilágyi Ferenc. Egy hatalmas eső viszont képes feltölteni és helyreállítani a tó vízszintjét. Sajnos, erre az elmúlt hónapokban nem volt példa a térségben.

60 éves a szászvári horgásztó, egyszer sem volt még teljesen kikotorva

– Szerencsére tetemesebb haldöglés nem volt, így még mindig szép számban van ponty, amur, keszeg, harcsa és süllő – tette hozzá Szilágyi Ferenc, aki hangsúlyozta: az ország több pontjáról, de még határon túlról is érkeznek horgászok a halak miatt a tóhoz.

Segélykiáltás a halbarátoknak!

Szilágyi Ferenc hozzátette, ahhoz hogy a meder kotrását finanszírozni tudják összefogásra van szükség! Arra buzdítják a hal- és állatbarátokat, hogy támogassák a Szászvári Haladás Horgászegyesületet, KOTRÁS címen:

Bankszámla szám.: 71800068 – 11000808

Az itt befolyt összeget a tó megmentésére fordítják majd – írták.