"A hálózat ellenőrzése miatt reggel 8-tól 10-ig víz zavarosodást, vízhiányt ígértek, e helyett víz nélkül vagyunk órák óta" - hívta fel szerkesztőségünket egy kétségbeesett anyuka, aki két kisgyermekkel igyekszik megoldani a helyzetet. A vízhiány 10 felhasználót érint és dolgoznak már a hiba elhárításán - válaszolta a Tettye Forrásház.
– Hadd ne vázoljam, mi minden vár a wc-ben a vízre – mondta panaszkodva a fiatal anyuka. Ha ezt tudtuk volna, biztosan nem maradok a kisgyerekekkel itthon.

Este 20 órakor is dolgoztak még a szakemberek

Reggel óta nem folyik víz a csapokból a belváros kellős közepén
– Nyilván kibírjuk fürdés nélkül, bár nem túl higiénikus. Főleg, hogy a legkisebb gyermek egy éves és reggel óta nedves törlőkendővel próbálom tisztán tartani – mesélte az anyuka, aki így se főzni, se inni, se fürdetni nem tudott egész nap.
– Nemrég beszéltem a Tettye Forrásház diszpécserével, aki azzal próbált nyugtatni minket, hogy ez most HAVARIA HELYZET és ők sem számítottak rá, nyilván nem ő tehet róla, hogy víz nélkül maradtunk.
– Persze, látjuk, hogy most is dolgoznak a Király utcában, még egy fura kőtörő markolót is beállítottak ide, de elég kellemetlen most ez nekünk – panaszkodott az anyuka.

„Hibát kerestek, de kiderült nagyobb a baj”
– válaszolt megkeresésünkre a Tettye Forrásház sajtóreferense. Csöngei Adrienn elmondta: kollégái reggel hálózatot ellenőriztek ezen a szakaszon. Idő közben azonban kiderült nagyobb a baj. Eltört egy vezeték a Király utca 38-nál, ami miatt három méter hosszú szálcserére volt szükség. A jelenlegi állapot 10 felhasználót érint, de a szolgáltató két víztartályt kihelyezett, így a vízellátás biztosított – mondta.
Nem fejezik be a munkát, amíg helyre nem áll a rend
– Az biztos, hogy addig nem fejezik be a munkát, amíg nem lesz víz a Király utcában – szögezte le Csöngei Adrienn, aki megkeresésünkre azonnal hívta is a helyszínen tartózkodó kollégáit, hogyan állnak a munkálatok. Azt ígérték: egy órán belül újra folyhat a víz a csapokból és a wc-t is le lehet majd húzni.
