Nem mindennapi látvány fogadta szombat kora délután a pécsi Széchenyi téri adventi vásáron flangálókat: a TEK felfegyverzett kommandósai jelentek meg a dzsámi környékén. Információink szerint a magdeburgi adventi vásáron történt tragédiát követően döntött úgy a kormány, hogy a nagyobb magyar városok karácsonyi vásárainak biztonsága érdekében felfegyverzett kommandósok vigyázzák a rendet karácsonyig.

Ötre emelkedett a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg – jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.

Sajtóértesülések szerint a gázolás elkövetője, az 50 éves szaúdi születésű Taleb A. nem iszlamista, hanem éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója. A Szaúd-Arábia keleti részén fekvő el-Hofufból származik, és saját magát „ex-muszlimként” határozza meg. Síita muzulmán, eltérően az ország népességének 90 százalékát kitevő szunnita többségtől. A közösségi médiában és interjúkban részben kifogásokat fogalmazott meg a német hatóságokkal szemben. Szemükre hányja többek között, hogy nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.

Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként.

FRISSÍTVE:

Az ORFK megerősítette előzetes értesülésünket: a rendőrség a magdeburgi eseményekre tekintettel a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon. A látogatók a megnövelt létszám mellett az érintett területeken fizikai akadályokkal is találkozhatnak, amelyek a biztonságot szolgálják.

Mindenesetre reméljük, hogy Pécsen nyugodt légkörben és biztonságban telik el a karácsonyig hátralévő pár nap…