Címlap Koronavírus A meglévő gyó...

A meglévő gyógyszerekben lehet a kulcs

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Harminc olyan gyógyszermolekulát választottak ki a kutatók, amely az előzetes vizsgálatok alapján hatékonynak bizonyulhat a koronavírus kezelésében - közölte Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön.

A közleményben azt írta, azért különösen fontosak a hatóanyag-vizsgálatok, mert egyelőre nem áll rendelkezésre gyógyszer közvetlenül a koronavírus kezelésére. Mivel a vakcina széleskörű elterjedéséhez vélekedése szerint kedvező esetben is legalább egy év szükséges, a járványhelyzet leküzdésének fontos eszközei lehetnek a meglévő gyógyszerkincsek.

A miniszterelnök által korábban bejelentett, a vírus jobb megismerését, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálatát, a lehetséges prevenciós lépések felderítését, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztését szolgáló akciócsoport vezetője emlékeztetett arra: a koronavírus-járvány kitörésekor a kutatók azonnal megkezdték a lehetséges „gyógyszerek” keresését, az új, lehetséges hatóanyagok mellett olyan meglévőket is tesztelnek, amelyek más betegségeknél már hatékonynak bizonyultak.

Jakab Ferenc jelezte, az általa vezetett csoport a más betegségeknél sikeresen alkalmazott hatóanyagok vizsgálatára fókuszál. Felhívta a figyelmet arra: a koronavírus esetében sokkal kevesebb költséggel, rövidebb idővel és kisebb kockázattal jár egy korábbi hatóanyag alkalmazása, mint egy új bevezetése, hiszen azt esetenként több évtizedes terápiás tapasztalat támasztja alá.

Kiemelte: nem csupán az emberi, hanem az állategészségügyi gyógyszereket is elemzik a szakemberek.

A projekt keretében vizsgált hatóanyagokat három fő csoportba sorolták a szakemberek.

A közvetlen vírusellenes hatású szerek a vírus gazdasejtbe való bejutását, a sejtben való sokszorozódását vagy a más sejtekbe jutását akadályozzák meg. A vírus és a gazdaszervezet kapcsolódását befolyásoló szerek közé olyan ismert hatóanyagokat választottak ki tesztelésre, amelyek csökkentik vagy megakadályozzák a fertőzőképes vírusok létrejöttét. Emellett olyan vegyületeket vettek számításba, amelyeknek az immunrendszer működését módosító vagy gyulladáscsökkentő hatásuk lehet COVID-19-fertőzött betegeken. Ezeknek az életveszélyes gyulladásos reakció, az úgynevezett citokinvihar kivédésében, illetve enyhítésében lehet fontos szerepük.

Jakab Ferenc ismertetése szerint a biológiai eredmények tükrében és a legújabb publikus adatok folyamatos feldolgozásával történik majd a következő jelöltegyüttes kiválasztása.

Közölte: a kutatók reményei szerint a fent körvonalazott út követésével születő eredmények nemcsak gyarapítani fogják a COVID-19 fertőzés gyógyszerterápiájára vonatkozó ismereteket, hanem közvetlenül is hozzá tudnak járulni új, hatásos gyógyszerterápiák kidolgozásához.