Címlap Egészség Jakab Ferenc ...

Jakab Ferenc az omikron veszélyeire figyelmeztet

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus omikron-variánsa annyira fertőző, hogy még enyhébb tünetek esetében is sokan fognak kórházba kerülni – figyelmeztetett Jakab Ferenc pécsi virológus, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője az ATV Heti Napló című műsorában.

Szerinte nemcsak a hibrid immunitás (vagyis az oltás és a fertőzés által együttesen okozott védettség) adhat erős védelmet, hanem az oltás is, ezért mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított.

Hangsúlyozta, hogy bár vannak klinikai tanulmányok, amelyek szerint az omikron enyhébb tüneteket okoz, de a statisztikai adatok egyelőre ezt nem támasztják alá, azaz sokan produkálnak erősebb tüneteket.

Jakab közölte: most ugyanolyan fontos a gyermekek oltása, mint a delta-variánsnál és tudomásul kell venni, hogy amíg tart a járvány, háborúban állunk, és addig az immunrendszerünket fel kell vérteznünk a vírussal szemben. Éppen ezért szükségesek az oltások, bár úgy látja, hogy érdemben nem fog tudni a 60%-os szint fölé nőni itthon az átoltottság.