Címlap Koronavírus Jó lesz? Háro...

Jó lesz? Három napon át nem oltanak Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus 20-22. között az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítására az oltások beadása országos szinten szünetel – olvasható a Honvédkórház honlapján.

Azon oltakozó részére, akik ezekre a dátumokra kaptak esetleg időpontot, soron kívüli időpontot biztosítunk a következő hétre

– írták.

Mint ismert, a kormány könnyít a járványügyi szabályokon az augusztus 20-i ünnepségsorozat, a budapesti fogathajtó-Eb, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kedvéért.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint ezeken az eseményeken nem kell betartani a hatályban lévő járványügyi intézkedéseket, a programok bárki számára szabadon, korlátozások nélkül látogathatók.

A kormányrendelet az augusztus 18. és 22. között rendezett állami és önkormányzati eseményekre is vonatkozik. A fogathajtó-Európa-bajnokságot szeptember 2. és 5., míg a pápa látogatásával egybekötött Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között tartják Budapesten.