Címlap Baranya Nem lassul a ...

Nem lassul a járvány, újabb fertőzötteket azonosítottak Baranya megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormányzati tájékoztató portál hétvégi összesített adatai szerint a beoltottak száma 5 677 606 fő, közülük 5 500 193 fő már a második oltását is megkapta. 188 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 504 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A hétvégén elhunyt 3 beteg, így az elhunytak száma 30 041 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 768 308 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 12 155 főre csökkent. 92 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed. Az iskola közeledtével a szülőknek érdemes átgondolniuk az oltást. Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-17 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 81%-uk már fel is vette azt. A harmadik oltást már 118 ezren kapták meg.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (144 938) és Pest megyében (112 411) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 827), Győr-Moson-Sopron (44 558), Hajdú-Bihar (42 684) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (41 272). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (17 808). Baranya megyében a hétvégén néggyel 28 646-ra emelkedett a koronavírusos betegek száma.