Címlap Közélet 123 éve még t...

123 éve még tavakat is terveztek a Tettyére, hogy létrehozzák a földi paradicsomot Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavak, vízesések, nyaralóvillák, strandfürdők és parkok - ezt álmodták meg 123 éve a Tettyén, amit Pécs Margitszigetévé akartak varázsolni. Ha megvalósult volna a terv, most a terület az ország egyik legszebb üdülőközpontja lenne. A városrész azóta sem sokat változott, jelenleg is Pécs legemberibb lakóövezete. De nézzük, mi volt a nagy terv!

„Nagy­szabású tervvel foglalkozik jelenleg a vá­rosi mérnöki hivatal. Nem másról van szó, mint a Tettye fennsíkjának és környé­kének rendezéséről, hogy e szép terület oly kiránduló és mulatóhelyévé varázsoltassék, melyhez fogható messze földön nem lesz – írja a Pécsi Napló 1898 októberi lapszáma.

Ehhez tavakat is terveztek, amelyek a szórakozás mellett víztározóként működtek volna.

„A Felső- és Alsó-Tettyén e czélból a tavaszkor hasztalan lefolyó vi­zekből több tavat kellene csi­nálni akként, hogy azokból a vizet szükség esetén be lehessen vezetni. E tavakat körös-körül fákkal és sétányok­kal kellene ellátni, melyek a vizet hüsen tartanák. Magán a Tettye síkján a romok felett egy nagyobb árkú tó helyesen volna alkalmazható. Közvetlen a ro­mok alatt egy nagyobb tó és lejebb még két tavat lehetne létesíteni. E négy tó rengeteg sok vizet volna ké­pes felfogni.”

A tavak környékén szerpentin létesült volna, amelyek mellett nyaralóházaknak parcellázták volna a telkeket.

„E szép terület oly kiránduló és mulatóhelyévé varázsoltassék, melyhez fogható messze földön nem lesz. Most, hogy a kisajátított és el­pusztult vízimalmok telkei a város tulaj­donát képezik, impozáns nagyságú terület áll a város rendelkezésére és csak helye­selhetjük, ha a város e páratlan fekvésű helyet modern irányúan akarja felhasz­nálni. A most hepe-hupás, vízmosásos tájékot nagyon szépen lehet lépcsőzetesen szabályozni, a meredek utat elkerülvé, serpeatioákkal lejtősen lehet vezetni, az omlatag hegyoldalakat megerősíteni és szépíteni, egy szóval: földi paradicsommá átalakítani.

A város már akkor is pénzes vállalkozóra vagy egy cégre várt,

valakire, aki finanszírozta volna a fejlesztést. Persze ilyen nem akadt, pedig a város szerint a tettyei beruházás jövedelmező lett volna.

1933-ban ismét előkerült a Tettye rendezésének ügye, egy pécsi ügyvéd nyílt levélben üzent a városvezetésnek a tarthatatlan állapotok miatt.

A Tettyét, a Mecsek drágakövét, Pécs Margitszigetévé kell varázsolni, strandfürdővel ellátni, parkosítani — olyan ide­genforgalmi attrakció lesz, mely busásan meghozza a befektetett tőke kamatait… A városi hatóságnak is vannak sürgős teendői a Tettye körül. Aszfaltozni kell a Tettye uccát, vízvezetékkel ellátni a Tettye vidékét. A kis Tettyéből gyermekjátszóteret csinálni … és nem kellene megengedni, hogy az autók bejárhassanak a ven­déglő elé és akkora port verjenek fel, hogy az ott tartózkodók hanyatt-homlok menekülni kény­telenek.

A Tettye rekonstruciója egy kicsit elcsúszott, végül 1971-re készült el.

Ötévi munka után befe­jeződött Pécs legnagyobb és legszebb parkjának, a Mecsek déli lejtőjén levő Tettyének a teljes rekonst­rukciója. A 33 ezer négy­zetméter területű park ész­szerűen ötvözi a pihenőker­tet és játszóteret. A kis­gyerekek különféle játszó­szerek között válogathat­nak, a tizenéveseknek lab­dapályát építettek, az idő­sebbek pedig kényelmes kempingszékeken és nyug­ágyakon pihenhetnek az árnyas fák alatt. A felnőt­tek szórakozását szolgálja a rózsalugasban elhelyezett óriás sakk is.

1977-ben igazi attrakciókkal bővült tovább a Tettye.

Olyan játszóteret készítettek Tettyén a pécsi kertészek, ahol a forgóhinták, gerendák, mókuskerekek, mászókák, döcögök mellett in­gyenes játék kölcsönző is van. Biciklit, rollert, labdákat, ug­ró- és mászóköteleket kaphat­nak a gyerekek.

Na, erre ki emlékszik még?

1980-ban pedig elkészült a rönkfa játszótér

„Szatyor Győző fafaragó népművész és testvére Szatyor Zoltán faragták rönkökből a játékokat. A rusztikusán megmunkált, a népies díszítőelemek felhasználásával épített fazsindelyes kis ház, a pávás mászóka, és a lovas körhinta, illetve döcögő nagy sikert aratott a gyerekek körében.”

Pár évvel ezután ismét felmerült, hogy a Tettyéből turistaközpontot kellene csinálni. Erről Tillai Ernő építész beszélt egy televíziós interjúban.

MTV Archív: A pécsi tabán (Puturluk) 1984 / Részlet

A ma 94 éves építész véleménye még mai is igaz, a Tettye a város legemberibb része még ma is.

Forrás: Pécsi Napló, Dunántúl, Esti Hirlap, Dunantúli Napló, Fortepan, RégiPécs