Címlap Közélet A város két h...

A város két helyén is felbolydul a forgalom a Tettye Forrásház miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb két helyen indul víziközmű-korszerűsítés Pécsen – közölte a Tettye Forrásház. Az augusztus 18-án kezdődő munkálatok a Táncsics Mihály utcában útszűkület, a Székely Bertalan úton teljes szélességű lezárás mellett zajlanak.

A Táncsics Mihály utca Móra Ferenc utca és Keszüi út közötti szakaszán négy ütemben megvalósuló, 160 millió forint értékű beruházás munkálatai az úttest nyugati oldalán zajlanak. A forgalmat útszűkület mellett biztosítják, komolyabb forgalomkorlátozásra csak a későbbi – 2022-ben végzett – ütemekben kell számítani. Az új, korszerű csövek fölé a munka zárásaként vadonatúj útburkolat és járda kerül.

A felújítás alatt az ivóvizet ideiglenes hálózat biztosítja. A technológiai okokból elkerülhetetlen, rövid ideig tartó vízhiányról a környéken lakók szórólapon kapnak értesítést.

A Székely Bertalan úton a Surányi Miklós utcai kereszteződéstől a 20. számig korszerűsítik az ivóvízhálózatot. Az utca szűkössége miatt a munkálatot csak a forgalom kizárásával tudják elvégezni, ezért ezt a szakaszt a felújítás idejére teljes széleségben lezárják. A rekonstrukció ősszel végleges útburkolat-helyreállítással ér véget.

A környéken lakók számára az ingatlanokra való be- és kihajtás hétköznapokon 8 óra előtt és 17 óra után biztosított lesz; a hulladéktárolók gyűjtőpontra való kihelyezésében a kivitelező segíti a lakókat.