Címlap Közélet Baranyából tö...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1946. január 19-én kezdődött a magyarországi németek szervezett deportálása.

A magyar törvényhozás a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára hozott határozatot 2012 decemberében arról, hogy január 19. legyen a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja. A megemlékezések 2013 elején kezdődtek.

A Magyar Nemzet cikke szerint a Szovjetunió a második világháborúban győztes nyugati szövetségeseitől követelte, hogy Kelet- és Közép-Európából távolítsák el a németséget. Elsősorban azért, hogy jelenlétük a jövőben ne szolgáltathasson jogalapot a német állam területi igényeire. Ennek jegyében a szovjet érdekszférába került közép-európai államok – köztük Magyarország – területéről is megkezdődtek a kitelepítések. A magyar kormány a megszálló szovjetek nyomására 1945 december utolsó napjaiban adott ki egy rendeletet, amely szerint mindenki, aki az 1941. évi népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta magát, az telepíttessék ki Németország valamelyik (a szovjet szándék szerint lehetőség szerint: nyugati) megszállási zónájába.

1946 és 1948 között mintegy 200 ezer honfitársunkat kisemmizve, akaratuk ellenére hurcoltak el Magyarországról. Baranyából több tízezer svábot telepítettek ki. Az elűzött németek közül sokan tömeggyilkosságok áldozatai lettek, egy részüket a Gulagra hurcolták.