Címlap Közélet BEREPÜLÉS: am...

BEREPÜLÉS: amerikai és magyar katonák gyakorlatoznak majd Pécs felett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nincs egy hete, hogy Szigetvár, Komló és Orfű felett többször is elhúzott egy (vagy több) “nagyobb” gép. Erre pedig a jövőben is lehet számítani – írta a Honvédelmi Minisztérium a Pécs Aktuál kérdésére.

Kecskemétről kaptuk a fotókat, köszönjük

Március végén és április végén is jöttek a katonai repülőgépek

Aggodalomra azonban semmi ok. Közös képzésen vettek részt a magyar és amerikai katonák – írták a közleményben. Arra nem tértek ki, hogy a képzés miből állt. Egy biztos: javában

tart a Black Swan elnevezésű különleges műveleti gyakorlat Magyarországon

Több száz katona bevonásával idén április 25. és május 13. között zajlik Magyarországon a nemzetközi képzés. A Honvédelmi Minisztérium korábban tájékoztatta a lakosságot arról, hogy emiatt országszerte megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani. Igaz, akkor főként földön történő menetoszlopra hívták fel a figyelmet.

Olvasói fotó: Kecskemét felett

A legfrissebb, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írják:

a magyar és amerikai katonák közös képzést hajtottak végre az Ön által jelzett légtérben április 28-29-én. Ilyen jellegű gyakorlásokra az év hátralévő részében is lehet számítani, ezért kérjük a lakosság megértését és türelmét.

Pont egy hónapja „hasonló” volt Pécs felett

Március végén tucatnyi katonai F18-as amerikai vadászrepülő tankolt Pécs felett a brit Royal Air Force (RAF) katonai repülője segítségével. Az Airbus KC Voyager művelete szabad szemmel is látható volt.