Címlap Baranya Csődbe ment e...
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gazdasági csalás miatt jogerősen elítélte a bíróság Versend polgármesterét, Kárász Istvánt. A baranyai település annyira eladósodott, hogy a közétkeztetés és az önkormányzati dolgozók bére is veszélybe kerülhet.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a napokban jogerősen is kimondta a bíróság, hogy Versend polgármestere méltatlanná vált a baranyai település vezetésére.

A riportból kiderült, hogy Kárász István már 2011-ben bejelentette, hogy csődbe ment a település. A rendőrség ezután költségvetési csalás gyanúja miatt kezdett el nyomozni. A városvezető mindezek ellenére 2010 óta az összes választást megnyerte.

A bíróság nemrég jogerősen 1 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Kárász Istvánt, miután kiderült, hogy négy és fél millió forintot vett ki nem létező beruházásokra.

A döntés értelmében a polgármesternek megszűnik a tisztsége, a következő választáson már biztosan nem indulhat.

Egy megkérdezett helyi lakos szerint az önkormányzat nem tud segélyeket fizetni, ráadásul több szolgáltatónak is tartozik. A helyi ellenzék szerint a közalkalmazottak bére is veszélybe került. Kárász István nem kívánt nyilatkozni.