Címlap Közélet Földrengés vo...

Földrengés volt Pécsett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valamivel dél után megmozdult a föld Pécsett is.

5,2-es erősségű földmozgás volt Horvátországban hétfőn. A rengéseket Pécsett is érezni lehetett, mégpedig igen komolyan. Sőt: a rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte mindenki.

Most úgy tűnik, utórengés volt, mert Pécsett is erősen lehetett érezni másodpercekig, ahogy a mozog a föld.

Évente 200 földrengés Magyarországon is van, az egyik törésvonal most is alakítja a Dunántúlt – írtuk meg éppen ma reggel.

Amint többet tudunk frissítünk!

UPDATE: Megint a horvátoknál volt földrengés

Ezúttal Zágráb alatt, Petrinja (Petrinya) térségében rengett a föld, 6,4 erősségű volt a mozgás.

Az Időkép szerint az egyik pécsi áruházból mindenkit kiküldtek a rengések miatt.

Olvasónk lefotózta, ahogy lehullott a vakolat ledőlt egy kémány a rengések pillanatában a belváros egyik épületéről a Szent Mór utcában. Ezt megerősítették érdeklődésünkre a katasztrófavédők. Azt mondták, komoly kárról egyelőre nem tudnak Baranyában, egy ház fala repedt meg Pettenden a rengések miatt, de csak hajszálrepedéseket fedeztek fel, nagy baj ott sincs.

Videók és fotók Horvátországból

A Jutarnij List hírportál élőben számolt be a petrinyai földrengésről:

Zágrábban is komoly károk keletkeztek.

Forrás: Jutarnij List