Címlap Közélet Gyász: elhuny...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 23-án, 96 éves korában elhunyt dr. Bauer Miklós emeritus professzor, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika egykori igazgatója, az egykori POTE volt rektora, Pécs város díszpolgára.

Dr. Bauer Miklós 1929. december 8-án született Pápán. Diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte 1954-ben, majd ugyanitt kezdte meg pályafutását, először az Élettani Intézetben, később pedig a Fül-Orr-Gége Klinikán, ahol végigjárta a ranglétrát egészen az igazgatói pozicióig.

Kutatási területei közé tartozott a hallásélettan, a hallórendszer elektrofiziológiája és a középfül helyreállító sebészete. Magyarországon ő vezette be a Pearson-féle gégeműtétet. Tudományos munkásságát számos díjjal ismerték el, egyebek mellett 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Batthyány-Strattmann László-díjban részesült, 1999-ben pedig Pécs díszpolgára lett. Kétszer is betöltötte a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektori tisztségét (1985–1991 és 1995-1997 között).

Az elhunytat a Pécsi Tudományegyetem és az Általános Orvostudományi Kar saját halottjának tekinti.