Címlap Közélet Gyász: elhuny...
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze – írta a család egyik barátjára hivatkozva kedden az Index.

Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt, május 8-án este csendben elaludt. Május 16-án lett volna 96 éves – olvasható a portálon.

A művésznőt a színiiskola elvégzése után, 1948-ban a Vígszínház szerződtette, majd a következő évadban Szendrő József – későbbi férje – Pécsre hívta. A színésznő mindössze 22 éves volt, amikor megismerkedtek. Kisfiuk egy éves korában agyhártyagyulladásban meghalt, Máthé Erzsi ezt soha nem tudta feldolgozni. Második férjével, Bíró László mérnökkel annak haláláig éltek együtt. Három évtizeden át játszott a Nemzeti Színházban, és a Katona József Színház alapító tagja volt, de több filmben és számos tévéjátékban is láthatta a közönség.

A Jászai Mari-díjat kétszer kapta meg, ezen kívül érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. Megkapta a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat), a PUKK-díjat, a Vastaps-díjat, a filmszemle életműdíját, a Hazám-díjat és a Kállai Ferenc-életműdíjat. Budapest díszpolgára.

Utolsó éveiben Máthé Erzsi visszavonultan élt, ápolásra szorult, és elmondása szerint nagyon hiányzott neki a színház, ami az élete volt.

(Fotó: MTI/Nándorfi Máté)