Címlap Közélet HAJRÁ GYEREKE...

HAJRÁ GYEREKEK! Nyolcezer elsősnek csöngetnek be Baranya megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerintünk Vásárosdombón csöngettek be először Baranyában. Legalábbis ott tartották a megyei tanévnyitót pénteken, ahol megtudtuk: idén nyolcezer elsős ül be az iskolapadba szeptember elsejével. Velük 7300 pedagógus, pedagógiai asszisztens foglalkozik majd a csaknem 220 közoktatási, köznevelési intézményben.

Az ötödikes diákok kézen fogva vezették be az elsősöket a Szigetvári Tankerülethez tartozó Vásárosdombói Általános Iskolába. A kedves gesztus egyben a megyei tanévnyitó része is volt, ahol több fontos információ is elhangzott.

Hétfőn és kedden oltanak is

A Szigetvári Tankerületben minden tizedik 12. életévét betöltött diák kérte az oltást. Ez kétszáz gyereket érint.

– A 12 év felettiek még szeptember előtt, azaz jövő hétfőn és kedden megkapják az oltást. Úgy gondolom, ha még többen jelentkeznek, akkor a tanév jelenléti oktatásban mehet végig, amire nagyon nagy szükség van – mondta Bognár László, a Szigetvári Tankerületi Központ igazgatója.

Balról jobbra: Őri László, Nagy Csaba, Bognár László

– Speciális ez a tanév. Nemcsak a pandémia, hanem a fejlesztések miatt is. Idén Nyugat-Baranya választókerületében 3,2 milliárd forint értékben adunk át beruházásokat – mondta Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője.

Minden adott a nyugodt tanévhez

Az idei tanév sokkal inkább a nyugalomról és kiszámíthatóságról fog szólni, a tanévkezdéshez szükséges feltételek adottak.

– Az elmúlt hét évben itt Baranyában több mint 10 milliárd forint értékben újultak meg közoktatási, köznevelési intézmények, iskolák, óvodák. Ezek a felújítások érintették mind a nagyobb, mind a kisebb településeket – hangsúlyozta a tanévnyitó előtt Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke.