Címlap Közélet Hamarosan meg...

Hamarosan megváltoztatják az idősek vásárlási időkeretét

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezt Lakatos Tibor ezredes árulta el az Operatív Törzs mai, vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Az ezredes szerint május 3-át követő időszkban, vagyis a járvány várt tetőzése után fognak hozzányúlni és változtatni ezen is. Kiemelte viszont, hogy bár a fokozatos lazításon dolgoznak majd májustól, de az időseket azt követően is megpróbálják majd távol tartani a fiatalabbaktól. Ezt így mondta egészen pontosan a vasránapi sajtótájékoztatón Lakatos:

Mint azt a Pécs Aktuál elsőként megírta, a kereskedők már nehezményezték, hogy a polgármester bár megtehetné, nem nyúl hozzá az idősek vásárlási időkapujához. Korábban éppen Péterffy Attila volt az, aki közölte: változtatni fog, de végül meggondolta magát.

Megírtuk azt is, hogy sokan elégedetlenek Pécsen, mert nem tudják követni az újabb és újabb változtatásokat a helyi korlátozásokkal kapcsolatban:

Minden eddiginél több szabálysértés

Lakatos Tibor ezredes elmondta azt is, hogy minden eddiginél többször, 1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt a hétvégén.

Lakatos Tibor úgy fogalmazott: „bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek”. A hétvégi időszakra vonatkozó szabályokat továbbra is be kell tartani – figyelmeztetett.