Címlap Baranya Ismeretlen vi...

Ismeretlen vizek: Tömegsírt ásnak ki Mohácsnál

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A cél, hogy a tudományos anyagból a Mohácsi csata 500 éves évfordulójára elkészüljön egy interaktív kiállítás a helyszínen, valamint, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak feltárást és régészeti vizsgálatát 1960-ban és 1976-ban végezték el a szakemberek. A csontokat azonban konzerválták és visszatemették akkor. Jelenleg az emlékhely öt tömegsírja közül a 3. számú feltérésa és tudományos vizsgálata folyik – közölte a TolnatájTV. A munkák során a leleteket is megmentik.

Bertők Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze azt mondta, először az évtizedek alatt rárakódott talajréteget távolítják el a tömegsírról, majd egyesével fogják kiemelni a csontvázakat.

Ismeretlen vizekre evezünk, mert ez nem egy szokványos sír, hanem itt egymásra dobálták a holttesteket. Egy állvány-rendszer kell építeni, hogy hozzá lehessen férfi a középen fekvő csontvázakhoz is egyesével, erre pedig nem igen volt még példa

– magyarázta a régész a csatornának.

A kiemelt csontvázakat morfológiailag és molekulárisan is megvizsgálják majd, hogy azonosítani lehessen a testeket, és képesek legyenek megmondani a szakáértők az életkort és nemet is, de ilyenkor kiderülnek az egyes betegségek és sérülések is.

A Duna-Dráva Nemzeti Park kérte fel a Janus Pannónius Múzeum régészeit, és a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusait, hogy vizsgálják meg a Mohácsi csata emlékhelyét.

A cél, hogy a tudományos anyagból a Mohácsi csata 500 éves évfordulójára elkészüljön egy interaktív kiállítás a helyszínen, valamint, hogy a katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet.

A teljes feltárás és a munka 2025-ig tart majd.

https://www.facebook.com/tolnatajtv/videos/1199970070364641/

Híreinknek egy részét közöljük a közösségi oldalakon keresztül. A teljes tartalom csak a Pécs Aktuálon olvasható!