Címlap Közélet Ismét közleke...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fesztiválszezon és az iskolai nyári vakáció idejére visszatérnek az éjszakai járatok a pécsi közösségi közlekedésben.

Nyáron újra lesznek éjszakai járatok a pécsi közösségi közlekedésben – közölte a Tüke Busz. Kiemelt cél a menetrend tartása, egyúttal az új pécsi gyárak (például a SEIREN, Harman) dolgozóinak és valamennyi pécsi munkavállalónak munkába történő oda- és hazajutásának biztosítása.

Az új nyári menetrend ugyanakkor figyelembe veszi a nyári szezon folyamatosan elemzett utasforgalmi sajátosságait is. Kevesebben utaznak például a pécsi buszokon az iskolai vakáció időszakában, elsősorban a napközbeni járatokon. A június 19-től érvényes nyári menetrend a járatok indulási idejét és sűrűségét igazítja ezekhez a megváltozott utazási igényekhez.

A munkáltatókkal történt egyeztetéseken az is világossá vált, hogy a munkavállalók többsége július második felében és augusztusban kapja meg szabadságát. Ez a közösségi közlekedés szempontjából azt jelenti, hogy ebben az időszakban kevesebben utaznak majd a pécsi buszjáratokon, ehhez igazodik majd a menetrend július közepétől érvénybe lépő módosítása.

A részletes menetrendről a Tüke Busz Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget. Ezzel együtt érdemes okostelefonra telepíteni a vállalat honlapján is elérhető „TRANS-IT Menetrend” alkalmazást, amely a buszok indulásáról és egyes megállókba történő érkezéséről folyamatosan friss információkkal szolgál az utasoknak.