Címlap Közélet Két ikonikus ...

Két ikonikus szobron végeznek „ráncfelvarrást” Pécsett 12 millió forintból

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szebb lesz majd a Zsolnay-kút és a Hunyadi János-szobor talapzata is – ígéri az önkormányzat.

Felmerült, hogy a város főterén található Hunyadi-szobor egésze „megújul” és megtisztítják a lovas alakot is, de erre nem kerül majd sor.

Ilyen most a Hunyadi-szobor

A Hunyadi-szobor talapzata újul meg. A szobrot 1956-ban, a törökverő hős halálának 500. évfordulóján avatták fel.

Több képzőművész is azon az állásponton volt, hogy az évtizedek során rárakódott patina már része a szobornak, azt eltávolítva nemcsak az összkép, de maga a szobor felülete is sérülhetne, ezért erről végül letettünk – közölte a városüzemeltetési társaság.

Így a Biokom a szobor mészkő talapzatának felújítását végzi majd el. A tervek szerint újra olvashatóvá teszik a Czuczor Gergely Hunyadi című balladájából ismert idézetet – ami most így fest:

A Zsolnay-kút bikafejeit az ezredfordulón már újragyártották

A bikafejek több helyen megrepedtek, apró részek törtek le belőlük.

A rosszabb állapot elkerülése végett javasolta a Biokom, hogy az önkormányzat újítsa fel a díszkút vízköpőit.

Zsolnay Miklós ajánlotta fel a városnak apja emlékére még 1930-ban. A kút egy régi török csobogó helyére került.

A felújítást a következő hónapokban végezheti majd el a városüzemeltetési társaság, a munkákra 12 millió forintot szánnak. Az, hogy mikorra készülnek el vele, nem tudni egyelőre.