Címlap Közélet Kiderült, hog...

Kiderült, hogy mikor lesz az előválasztás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ellenzéki pártelnökök úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az előválasztáson mind a személyes, mind az online regisztrációt és szavazást – olvasható a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményében. 

Kedden ismét ülésezett a hat ellenzéki párt elnöke és társelnöke, a pártok az előválasztás kulcskérdéseiről tárgyaltak. Közleményükben az előválasztás legfontosabb részleteiről számoltak be:

  • a 2021. évi előválasztás első fordulója szeptember 18. és 26. között, második fordulója október 4. és 10. között lesz.
  • A miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz a választás, a második fordulóba a legtöbb szavazatot kapott három jelölt jut tovább. A választókerületi jelöltek esetében az első forduló időpontjában egyfordulós szavazás fog dönteni.
  • Ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson az előválasztáson, július 26. után kell jeleznie indulási szándékát, valamint augusztus 23. és szeptember 6. között meg kell szereznie a megfelelő számú ajánlást (ez a miniszterelnök-jelölt esetében országosan 20 000 ajánlást, egyéni jelöltek esetében 400 helyi ajánlást jelent).
  • Az előválasztáson azok a 17 évesek is részt vehetnek, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik a 18. életévüket.
  • Az előválasztáson az vehet részt jelöltként, aki a jelentkezéssel egy időben nyilatkozik arról, hogy parlamentbe kerülés esetén melyik párt frakciójához fog csatlakozni a hat közül (illetve a kiválasztott frakciók is megadják a jelöltnek a befogadó nyilatkozatot).
  • Lehetőség lesz mind online, mind személyesen a választóknak előregisztrálni és szavazni az előválasztáson.

Mint írják: így, hogy az utolsó nagy kérdésre is megszületett a válasz, még biztosabban állnak ki az előválasztás intézménye és a kormányváltás ügye mellett.