Címlap Közélet KILŐTTE a biz...

KILŐTTE a bizottság: leszavazták a belvárosi kutyafuttatót

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Régóta szerettek volna a belvárosi kutyások egy olyan futtatót, ahol ellehetnek kedvenceikkel. Hosszas nézelődés után

az Északi Várfalsétány egy elhagyatott, gazos részét nézték ki,

és állítólag minden érintettel egyeztettek is azért, hogy használhassák – magyarázta Kővári János (ÖPE), a terület önkormányzati képviselője.

Ezt a területet nézték ki:

Forrás: Google

Végül azonban elhasalni látszik az ügy, ugyanis azt az önkormányzat Kommunális Bizottsága ma leszavazta – tájékoztatta lapunkat a képviselő.

„Ma reggel a Sík László (MSZP), Ágoston Andrea (Párbeszéd), Fürj Csaba (Jobbik) és Siposné Bikali Éva (DK) által alkotott, baloldali többségű Kommunális Bizottság elutasította a belvárosi kutyafuttató létesítését, amit 3 hónapja kért közel 300 kutyás gazdi. Szerintük felesleges – tájékoztatott Kővári. – A bizottsági ülésen elmondtam, hogy

az elmúlt hónapokban többször egyeztettünk a kutyásokkal, a Műemlékvédelmi Hatósággal, a BIOKOM-mal és a telekszomszédokkal a helyszíneket, s ezek közül az Északi Várfalsétányt valamennyien elfogadták. Ennek ellenére nem támogatta a bizottság. Ez a belvárosi polgárok kérésének semmibevétele pusztán azért, hogy bosszút álljanak a szavazókon, mert itt a többség nem az ő jelöltjüket támogatta!

Ez elfogadhatatlan – közölte az ellenzéki önkormányzati képviselő.

A Pécs Aktuál küldött kérdéseket az esettel kapcsolatban az önkormányzatnak. Amint reagálnak, megírjuk!

(Borítóképünk forrása: Google / Javítás: Cikkünk első verziójában rossz helyszínt mutattunk meg. A tévedésért elnézést kérünk)