A Koch Valéria Iskolaközpont Dugonics utcai óvodájában különleges napot tartottak, amelynek célja a sváb esküvői hagyományok bemutatása és az ünnepi szokások iránti érdeklődés felkeltése volt.
A program középpontjában a régi idők esküvői szokásai álltak, melyeket játékos, interaktív módon ismertettek meg a 3–7 éves gyerekekkel, valamint 25 német nemzetiségi óvodapedagógussal.
A nap tematikája a hagyományos esküvői előkészületeket és ünnepségeket ölelte fel. A résztvevők betekintést nyerhettek a menyasszonyi és vőlegényi ruházat, az ételkészítés, a lakodalmi zene és tánc, valamint a kelengye szimbolikus jelentőségébe. Kaitz Anita, az óvoda vezetője elmondta, hogy a program célja a magyarországi németek hagyományainak megőrzése és átadása a fiatal generáció számára.
– Intézményünk 2017 óta az Oktatási Hivatal bázisintézményeként működik. A kezdetekben az egynyelvű német nevelést mutattuk be, de az évek során igyekeztünk tartalmilag is megújulni. Mostanra olyan, lassan feledésbe merülő témák feldolgozására koncentrálunk, amelyek még megőrizhetők és beépíthetők az óvodai nevelésbe – emelte ki Kaitz Anita.
A nap során a gyermekek és a vendég óvodapedagógusok négy különböző tematikus állomáson aktívan be is kapcsolódhattak az esküvői hagyományok egy-egy fontos szegmensébe.
– Egy fekete kabát és egy fekete szoknya, ami rajtam van, rajta egy fehér kötény és a fejemen egy koszorú- fejti ki Kamilla egy nagycsoportos óvodás, aki a rajta lévő ruhát mutatja be, hiszen a nemzetiségi projektnapon ő volt a menyasszony.
Az esküvői viselet megismerése mellett kézműves foglalkozás keretében koszorúkat és csokrokat is készítettek a gyerekek. Sőt, játékos formában „részt vettek” a disznóvágás előkészületeiben is: húsdarálást, a zsír sajtolását és fasírtkészítést imitáltak. Az ízek világát bekötött szemmel végzett kóstoló játék tette teljessé.
– Nekem egyszerre három ételt is adott Réka néni – újságolta Hanna. – Volt kenyér, szalámi, uborka és töpörtyű, és mindet felismertem – folytatta a nagycsoportos.
A programot egy látványos esküvői menet zárta, amelyen minden résztvevő szimbolikusan felvonult. A gyerekek rozmaringággal díszített szalagokat viseltek, míg a menyasszony és a vőlegény különleges díszítésű rozmaringágakat kapott. A menetet az óvoda pedagógusainak
„zenekara” vezette fel. Az ünnepi hangulatot a „Madarak esküvője” című előadás és a magyarországi német hagyományokhoz kötődő táncok tették teljessé. Az óvoda tornatermében mindenki eltáncolta a híres „Trei Reih”-t, amely a sváb lakodalmi szokásokból a „három tánc” hagyományát jelenítette meg.
A program sikere is bizonyítja, hogy a hagyományok ápolása nemcsak értékőrző tevékenység, hanem a közösségépítés és a kreatív nevelés kiváló eszköze is. Az óvodai bázisnap mind a gyermekek, mind a pedagógusok számára egyedülálló élményt nyújtott, amely hosszú távon hozzájárul a magyarországi német kultúra megőrzéséhez.