Címlap Közélet Közösség Egymással ver...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A PTE Zöld Egyetem Programiroda (ZEPI) az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal együttműködve 2025 tavaszán öt pécsi kollégiumban indította el a Zöld Egyetem Nagykövet programot, amelyben egymást segítették a hallgatók a tudatosabb életmód kialakításában és a kollégiumok áramigényének csökkentésében. A program részeként meghirdetett energiamegtakarítási versenyt a Boszorkány úti Kollégium nyerte meg, amelynek lakói átvehették jutalmukat, a Zöld Egyetem Élményzónát.

„Az energiatakarékosság ma már nem csak lehetőség, hanem kötelesség – különösen egy egyetemi közösségben, ahol a tudatosság és a felelősségvállalás alapértékek. A PTE Zöld Egyetem Programiroda éppen  erre  helyezi a hangsúlyt:  a  hallgatók  aktív  részvételével  zajló  energiamegtakarítási  kihívás  arra  hívta  fel  a figyelmet,  hogy  a  hétköznapi  döntéseink  –  legyen  szó  a  fűtés  visszatekeréséről  vagy  a  felesleges  világítás lekapcsolásáról  –  valódi  hatással  bírnak.  A  résztvevő  kollégisták  megmutatták,  hogy  kis  lépések  is  komoly eredményhez  vezethetnek,  ha  közösen  cselekszünk” – mondta Navreczki Fanni, a  PTE  Zöld  Egyetem Programiroda programmenedzsere.

A versenyben a tavalyi márciusi fogyasztási időszak került összehasonlításra az idei márciusival – a Boszorkány Kollégium ez alatt az egy hónap alatt csaknem félmillió forintot takarított meg. Az eseményen Zalay-Cseresznyés Tímea, a  PTE  Üzemeltetési  és  Beruházási igazgatója kiemelte, hogy ha a kollégiumok egész évben ilyen energiahatékonyak tudnának lenni, az több mint 10 millió forint értékű megtakarítást jelentene az egyetemnek. A felszólalók külön köszönetet mondtak Goncalves Lia Rebekának, a Boszorkány úti Kollégium Zöld Nagykövetének odaadó munkájáért. A „boszisok” kis csapata izgatottan vette birtokba az élménysarok csocsóasztalát, ahol aznap estébe nyúlóan folytak a mérkőzések és a beszélgetés.

Fotó: Molnár Bálint – UnivPécs