Címlap Közélet Közösség Ilyet még sen...

Ilyet még senki nem csinált: térképre vitték a Himnuszt, a pécsi geográfusok így ünneplik Kölcsey művét

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez azt jelenti, hogy a műben található történéseket, helyeket vizsgálva "megrajzolták" Kölcsey Ferenc versét, ezáltal sokkal közelebb kerülhetünk a műhöz. A Himnuszt ilyen formában - azaz földrajzi vonatkozásban - ezelőtt még sosem vizsgálták. Hogy miért most foglalkozunk vele? 1823. január 22-én tisztázta Kölcsey a művét. Ma van a Himnusz születésnapja és a magyar kultúra napja is egyben!

– Évek óta foglalkoztatott minket, hogy a Himnuszban olvasható sorok között milyen földrajzi tartalom van és mindez hogyan mutatna versben – mondta Alpek B. Levente, a Pécsi Tudományegyetemen geográfusa.

Alpek B. Levente és Tésits Róbert több hónapon keresztül vizsgálta Kölcsey Ferenc művét. A nemzeti összetartozást szimbolizáló verssel sorról sorra haladtak – igaz, kicsit másképp, mint eddig. Ehhez hasonló sorokat vizsgáltak a térképen:

Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, általad nyert szép hazád, Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának. Árpád hős magzatjai felvirágozásnak.

– Rendkívül izgalmasnak tartom ezt a megközelítést – mondta Tóth Orsolya irodalomtörténész, aki hangsúlyozta azt is, amikor íródott a mű, még nem lehetett sejteni, hogy „ekkora karrierje lesz”.

Imádság vagy sem? Volt, hogy a katolikusok nem engedték a templomokban elénekelni a Himnuszt

– Volt arra példa, hogy teológiai vita kezdődött a Himnuszról. Nevezetesen arról, szembe megy-e a katolikus teológia alapvetéseivel, mivel nem lehet a bűnöket előre megbűnhődni – mondta Tóth Orsolya a „Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!” sorra vonatkozóan.

Alpek B. Levente és Tóth Orsolya

Erőt adó ima, védőbeszéd

– Sokan mondják, hogy a magyar Himnusz lehangoló és pesszimista. De ne felejtsük el, hogy nemzeti gyászeseményeken inkább erőt adó ima, tehát az örömteli események számára éppen egy másik perspektíva. Előkerül az ünneplésekkor is (szilveszter, sportesemények). Tehát ez a kettősség jól mutatja, hogy a Himnusz az imához és a védőbeszédhez is közel áll retorikai szempontból. Ez azért felülírja a szöveg sokat emlegetett melankolikus jellegét – fogalmazott az irodalomtörténész.

Ez a térkép a teljes művet és a különböző történeti korok eseményeit mutatja be. Mindez sokat elmond arról, hogy a Kárpát-medencében mi zajlott le

A térkép elkészítésének célja a földrajztudomány és azzal együtt a Himnusz sokrétűségének bemutatása volt. Ezt az ismeretterjesztő népszerűsítést pedig sikerült is elérni: már angol és német nyelven is elérhető a térkép. Az ábra az álmosdi Kölcsey Ferenc Emlékházban kap majd helyet, a költő életével és munkásságával kapcsolatos kiállításon.