Címlap Közélet Közösség Iskolaőrök ve...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskolában, valamint a Rátgéber Kosárlabda Akadémia területén rendezték meg az iskolaőrök országos szakmai versenyét. A kétnapos szakmai próbán az iskolaőröknek egyaránt részük volt elméleti, szituációs és fizikai megmérettetésben.

 

A verseny legfőbb célkitűzése – a csapatépítés mellett – az iskolaőrök szakmai felkészültségének felmérése, valamint a szabályos intézkedések készségszintű elsajátítása volt. A jó hangulatú rendezvényen 19 vármegye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata vett részt.

A kétfős csapatok tagjai tesztfeladatok megoldásán keresztül adtak számot elméleti ismereteikről, majd változatos sportversenyszámokban mérhették össze fizikai állóképességüket, illetve a szakmai jártasságukat iskolai szituációs gyakorlatok végrehajtásával bizonyíthatták.

A versenyt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte, második helyen a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzett, a harmadik helyet pedig a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság érdemelte ki.

Több vármegye iskolaőr csapata – a támogató partnerek által felajánlott – különdíjakban részesült.