A Magasház elbontásával, a pécsiek szavazati alapján került ide játszótér még 2020-ban. Azóta a hely nem sokat változott, de így is nagy kedvenc a gyerekek körében.
Sajnos, az idő vasfoga ezen a játszón is érződik (korábban a Szilárd Leó Parknál tapasztaltunk hasonlót). Ottjártunkkor kilógó drótokat, összezsugorodott gumilapokat találtunk.
Előnye is van: közelben parkolási lehetőség, kávé és fagyi is található.
JÁTSZÓTÉRMUSTRÁNK következő állomása: MEGYERI TÉR!
A Pécs Aktuállal arra vállalkoztunk, hogy – a teljesség igénye nélkül – felkeressük Pécs legnagyobb, legkisebb, legcukibb vagy épp legelhanyagoltabb játszótereit. Legutóbb a Megyeri térre látogattunk.
2020 márciusában adták át a Megyeri játszóteret

Három csúszdával, három hintával (beülős hinta nincs) több korosztály számára is hosszú percekig szórakoztató kikapcsolódást nyújt ez a játszótér. Bár mérete alapján nem a legnagyobb, eső után mégis jól használható a terület – nem lesz sáros a gyermek lába, gumiborítású az egész tér. Viszont a nyári forróságban a lengedező napvitorlák csupán árnyékot nyújtanak, enyhülést nem. Jó hír viszont: a közelben kávézó található, finom fagyival.
Veszélyes drótok, szétcsúszó gumilapok

Ami azonban a kis mezítlábas gyerkőcöknek nem jó hír: van olyan része a játszótérnek, ahol annyira elhasználódott már a játékelem, hogy a kötél alól kikandikál a drót. Sőt, helyenként még a drót is elszakadt. Így a nyári időszakban a szandálban, papucsban vagy épp mezítláb rohangáló gyermekeknek felsértheti a lábát. Mi egyébként úgy tudjuk, hogy ezeket a játszótereket kötelező ellenőrizni (minimum tavasszal), így picit értetlenül állunk ez előtt.

De nézzük, mit élvezhetnek a gyerekek itt, ha szülő szeme nem ennyire szúrós.
2-3 éves és 4-8 éves korosztályig ajánlott
Érdekes, hogy bár egyben „megjárható” az összes játékelem, külön két részre bontható. Van egy a kisebbeknek kialakítva és egy a nagyobb korosztálynak. Mi úgy saccoljuk, hogy a piciknek fenntartott részt egy 1 éves csemete is teljesíteni tudja, ha a szülő segíti. Viszont kevésbé jó hír, hogy mivel az egész egység egyben van, elvétve a nagyobb és bátrabb „versenyzők” is átfutnak ezen a részen. Mivel gyermekről van szó, úgy tapasztaltuk, hogy vigyáznak egymásra és igen türelmesek is a kisebbekkel.

Szülőknek kevésbé kedvező hír, hogy a padok az elkerített játszón kívül találhatóak. Így azok a megfáradt anyák, akik letennék magukat a kávéval a kézben, a külső részen tudnak csak helyet foglalni. Ez persze nem olyan rossz, csak a szeparációs szorongással rendelkezőknek egy újabb akadály – de azon is hamar túl van a gyerek. Engedjük is el ezt a pihenéses részt.
Parkolás: még elektromos töltő is van
Igaz, ez utóbbi négy autóra van kalibrálva, de aki a jó öreg dízelt vagy benzinest hajtja, biztosan talál magának helyet. A közelben kerékpártároló és egy-két szerszám is található, ha gond adódna a drótszamarakkal.
És a kávézó
Rutinos szülők úgy érkeznek, hogy otthon teletömik a gyermeket. Mert ezen a játszón hamar híre megy, hogy finom a süti és a fagyi 30 méteren belül. Sőt, a kígyózó sorok is arról árulkodnak, hogy délután 16-18 óra között bizony elkerülhetetlen itt a fagyizás. És erre a legjobb példa, hogy egyesek csak „fagyis játszótérnek” hívják a Megyeri teret.
Grundfoci délutáni árnyékban
És majdnem elfelejtettem, hogy a közelben, azaz a játszótér déli oldalán, az emeletes házak tövében, délután árnyékos a terep a focizás szerelmeseinek.
Szóval játszóra fel!
A helyet ajánljuk, nyáron hűvösebb és késő délutáni órákban. Télen pedig akár a sárosabb, fagyosabb időszakokban is.
KÉPEK:








KORÁBBI CIKKÜNK: