Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

"Történelem a művészetben" címmel nyílik közös kiállítása Koczka Kornélia keramikusművésznek és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. -nek a siklósi várban, ahol három teremben három különböző Zsolnay-gyűjteményt mutatnak be.  

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tradicionális és új fejlesztésű alkotásainak kiállítása október elsején nyílt meg a siklósi várban, ahol egy új, a magyar hagyományokra épülő lámpakollekciót is bemutattak. Ez a kiállítás a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel közös együttműködésben, Koczka Kornélia keramikusművész kollekciója.

A kiállításon bemutatták a Budavári Palotában felújított Szent István terem egyedülálló értékeit, amelynek darabjait a Zsolnay-gyárban rekonstruálták. A majdnem öt évig tartó munkálatok alatt újra megelevenedtek a királyportrék, a 4,5 méter magas pirogránit kandalló a Szent István-szoborral, valamint hazánk szentjeit bemutató festmények is. Emellett a kiállításon szerepelnek a világhírű gyár tradicionális darabjai is, valamint a nyilvánosság előtt még be nem mutatott új fejlesztések.