Címlap Közélet Közösség Javában zajli...
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elmúlt évtized válságai is rámutattak identitásunk megőrzésének, továbbadásának fontosságára – hangoztatta a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a 10. Drávaszögi Magyarok Fesztiváljának nyitóünnepségén a baranyai Nagytótfalun.

Szili Katalin a helyi református templomban méltatta a rendezvényt szervező Fontos Vagy Nekünk Egyesületet, amely az elmúlt tíz évben sokat tett a helyi drávaszögiek identitásának megőrzéséért. Közölte: az egyesület már nevében is egybecseng az alaptörvénynek azzal a passzusával, amely szerint „felelősséget viselünk a határon kívül élő magyarságért” és amely „elismeri, hogy az itt élő nemzetiségek államalkotó tényezők”.

Drávaszög művészete, hagyománya nemcsak az országot, de azt a nemzetet is gazdagítja, amelynek identitása, önazonossága közös nyelvből, hagyományokból és kultúrából fakad

– mondta.

A migráció, a pandémia és a háború okozta kihívásokra utalva közölte: a fesztivál elmúlt tízéves története alatt sok válságon ment keresztül Európa és a világ, eközben pedig az emberek pedig megtapasztalhatták, milyen mértékben van kitéve életük a globális világnak.

Úgy vélte: e kihívások jól megmutatták, egyben megerősítették az embereket abban, hogy érdemes örülniük annak, ami az övék: „az önazonosságuknak, identitásuknak, aminek megőrzése és továbbadása mindenki felelőssége és feladata”.

Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, kisebbségi parlamenti képviselő kijelentette: a magát magyarnak valló 12 ezer, Horvátországban élő ember „szilárd és önbizalmat sugárzó közösséget” alkot, s élő kapcsolatot ápol a magyarországi magyarokkal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy „Magyarország kormánya óriási támogatást nyújt a horvátországi magyarok számára”, azt pedig a politika érdemeként említette, hogy januártól megszűnhetett a Magyarország és Horvátország között a határellenőrzés, aminek köszönhetően szerinte az anyaországi és külhoni magyarok közötti viszony is még szorosabbá válik.

A fesztivál vasárnapig tart Peterden, Kisharsányban, Harsányban, Siklóson és drávaszögi települések különböző helyszínein. Az eseményen Külső és Belső Drávaszög hagyományőrző csoportjainak és művészeti együtteseinek produkciói láthatók, de gyerekprogramokból sem lesz hiány.

(MTI, fotó: Ruprech Judit)