Címlap Közélet Maruzsa: Nem ...

Maruzsa: Nem engedhetjük meg, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány nem számít komoly működési problémákra az oltást elutasító pedagógusok kényszerszabadságolása miatt – közölte a köznevelésért felelős államtitkár.

Maruzsa Zoltán a Népszavának adott interjúban elmondta: bízik abban, hogy az év végéig azok a pedagógusok is beoltatják magukat, akik ezt eddig nem tették meg, ugyanakkor nem fél attól, hogy összeomlana a rendszer, ha távoznának a közoktatásból.

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban […] Vagy most sikeresen lezárjuk az iskolák megvédésének a folyamatát, és a következő félév is jelenléti oktatással működhet, vagy sokkal több zárásra kerülhet sor a következő hónapokban

– tette hozzá az államtitkár a kötelező oltást indokolva.

Az 5–11 év köztiek oltásáról beszélve Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott, hogy egyelőre a korosztályban lévő 600 ezer gyermek közül viszonylag keveset oltottak be, de nem meglepő, ha a szülők egy kicsit kivárnak. „A köznevelésben tanuló 12 évesnél idősebbek 55 százaléka van beoltva a legutóbbi statisztikák szerint, ez egy egész jó adat, de az alsóbb évfolyamokban ennél szerintem alacsonyabb lesz” – fejtette ki. 

Az interjúban az is szóba került, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkot hirdetett azután, hogy sikertelenül zárultak a kormánnyal a kötelező oltásról, illetve a béremelésről folytatott tárgyalásaik. A szakszervezetek szerint a kormány képviselői nem értették meg, hogy mekkora a baj a közoktatásban. Maruzsa Zoltán most azt mondta, hogy a pedagógusok követelései gyakran változnak, és korábban már kaptak átfogó béremelést, jövőre pedig a 10 százalékos pótlékemelésnél nem tudnak többet nyújtani. 

További lépések következnek, most látjuk, meddig nyújtózkodhatunk, jelenleg egy 10 százalékos béremelésre van lehetőség, amire január 1-jétől sort is kerítünk. 2023-tól pedig jön egy nagyobb bérrendezés

– fogalmazott, hozzátéve: szerinte az számít elsősorban, hogy január 1-étől kezdve is több pénzt tudnak utalni. 

(Borítókép: Szigetváry Zsolt/MTI)