Címlap Közélet Még a nőnapi ...

Még a nőnapi köszöntést is hirdette – Milliókat költ a Facebookon Pécs polgármestere önépítésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Súlyos milliókat költ saját imázsának emelésére és terjesztésére Pécs polgármestere, aki messze a legnagyobb pénzköltő a városban – összehasonlítva a többi vezető politikussal. De az országban is előkelő helyen áll ebből a szempontból.

Péterffy Attila a Meta Hirdetéstára szerint körülbelül

400 posztját tolta meg már pénzért – legutóbb a nőnapi köszöntésére is „ráfizetett”, hogy jobban terjedjen.

Nagyítható!
Nagyítható!
Nagyítható!

Péterffy Attila közösségi oldalas önépítését számos csoport, oldal, közösség és médium támogatja meg a Facebookon is – pénzzel is, ezek költéseit azonban most kihagyjuk a listából, mert hosszú lenne. (Csak az önkormányzati médiacsoport működése súrolja már a félmilliárd forintot – a szerk.) Két fontosat viszont megmutatunk.

A – városvezető frakciószövetség nevét viselő – Pécs Jövője oldal eddig 190 posztját hirdette meg milliós nagyságrendben, és alapvetően hangulatkeltéssel – szakkifejezzésel: szembesítéssel – foglalkoznak, vagyis indirekten segítik Péterffy Attilát.

Senki nem tolja úgy azonban a propagandát, mint az MSZP-s pártlapnak tartott PécsiSTOP, ott 360 posztnál járnak már, amiket nagy erőkkel, durva összegekért hirdetnek a közösségi oldalon. Ezt papíron az a Máté János fizeti kiadóként, aki jelenleg a 100%-ban önkormányzati cég, a PSN Zrt. vezérigazgatója éppen.

A polgármesterek között az országban Péterffy Attila a negyedik legtöbbet költő politikus - az Index gyűjtése szerint. A sort Karácsony Gergely vezeti 158 milliós költéssel, aztán Márki-Zay Péter következik 113 millióval, majd Veres Pál, Miskolc első embere a harmadik, aki 12 milliót költött önpromócióra. Péterffy Attilánál 5 milliót találtak az indexesek, amit Meta-hirdetésekre költött. Debrecen fideszes polgármestere, Papp László, valamint Szalay Ferenc, Szolnok és Szita Károly, Kaposvár első embere, de Dézsi Csaba András győri polgármester is alig lépte át az 1 milliót, Botka László pedig mindössze 800 ezer forintért reklámozta magát. Aki nulla forintot költött a közösségi oldalára, az pedig Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, aki harmadik ciklusát tapossa éppen városvezetőként. 

Péterffy Attilához képest a kanyarban sincsenek politikai ellenfelei, már ami a facebookos költéseket illeti.

  • Kővári János, az ÖPE vezetője, önkormányzati képviselő 210 posztot (2 759 118 Ft),
  • Őri László, a Fidesz választókerületi elnöke, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke 180 posztot (1 016 329 Ft),
  • Hoppál Péter a Fidesz pécsi választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő és kormánybiztos 130 posztot (1 235 019 Ft),
  • Csizmadia Péter ügyvéd, fideszes frakcióvezető és polgármesterjeelölt 97 posztot (932 875 Ft),
  • Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek frakcióvezetője 22 posztot (220 200 Ft),
  • Szentgyörgyváry Péter siklósi várkapitány és polgármesterjelölt pedig 2 posztot

hirdetett eddig; bár utóbbi most kezdett bele a politikai karrierbe.

A sajtóhírek szerint a pécsi jobboldalt két hangulatkeltő (a.k.a.: szembesítő) Facebook-oldal támogatja – Otthonom Pécs és Mecseki Betyár -, de ezek az oldalak is messze elmaradnak aktivitásban és pénzköltésben a baloldalt segítő oldalaktól.

Az Otthonom Pécs alig 100 posztot hirdetett meg, és most is négy aktív hirdetésük fut, a Mecseki Betyár működése óta egyet sem hirdetett a Meta Hirdetástára szerint. (Update: azóta indítottak egyet 1309 forint költéssel – a szerk.)