A Biokom hulladékszállítást végző dolgozóinak háromfős delegációja hétfőn délután folytatta az egyeztetést Péterffy Attila polgármesterrel, s bár keményen tárgyaltak a városvezetővel, egyelőre nem született megállapodás a béremelést illetően.
Múlt pénteken ült először asztalhoz a két fél, akkor a hulladékszállítás napi szintű problémáit és a munkavégzést nehezítő feletételeket próbálták meg tisztázni; valamint az önkormányzat ismertette a Biokom gazdálkodási körülményeit.
A hétfői egyeztetésen a Budapesten a múlt héten megszületett egyezség irányába indultak el a felek – közölte Péterffy Attila a közösségi oldalán. Mint írta,
a dolgozók delegációja a munkavállalók családi kasszát érintő problémáit hangsúlyozta. A Biokom vezetői a társaság 2022-23. évi gazdálkodási nehézségeit számszerűsítették, és végül ajánlatot tettek a dolgozóknak, annak részleteit tisztán és világosan elmagyarázva. A dolgozói delegáció keményen tárgyalt, végül nem fogadták el az ajánlatot. Szerdán folytatjuk az egyeztetéseket.