Címlap Közélet Nincs meglepe...
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem lehet pénzért büntetlenül árulni a hazát, ezért meg kell alkotni Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke, a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökének szombaton a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán. A kormányfő 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, legutóbb két éve, a 2021 novemberében tartott tisztújító kongresszuson választották újra pártelnöknek. A küldöttek alelnöknek Gál Kingát, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost választották meg ismét.

Nem lehet büntetlenül árulni a hazát

Az újraválasztott Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy nem léphetnek túl azon a bizonyított, s már a baloldal által is bevallott tényen, hogy külföldi államok, szervezetek, maga Brüsszel is pénzt adott a baloldalnak a Fidesz-KDNP legyőzésére. Úgy fogalmazott: a külföldiek „kilóra akarták megvenni” a leendő magyar kormányt, s vele az országot.

Pénzért büntetlenül lehet árulni a hazát?

– tette fel a kérdést a miniszterelnök, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így. Ezt meg kell oldanunk, elvárjuk a parlamenti képviselőinktől, hogy alkossák meg Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait, föl, egészen az alkotmányig – jelentette ki.

Lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés

Sikerült elérni a kitűzött célokat, ezért lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés, több jövedelem és magasabb minimálbér – hangoztatta a régi-új elnök.

A legutóbbi két év az orosz-ukrán háború, a szankciók, az energiaválság és a vágtató infláció miatt minden eddiginél nehezebbnek bizonyult – idézte fel. Emlékeztetett azonban: a példátlan nyugati nyomás ellenére sikerült kimaradni a háborúból, a gáz- és olajszankciók ellenére biztosítani az ország energiaellátását, a nemzetközi energiaárak száguldása ellenére megvédeni a rezsicsökkentést, a munkahelyeket és a családtámogatást. „Jelentem, a kitűzött célokat elértük” – vont mérleget.

Orbán szerint Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit „zátonyra” futtatták, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog. „Persze azt a pár eurót, amivel tartoznak, még be fogjuk hajtani” – közölte. „Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak” – fogalmazott.

Magyarország minden erővel megvédi magát

Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll – folytatta Orbán, aki kiemelte: „a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk”, mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen. Ma Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, „naponta vernek újabb és újabb szöget a koporsójába”.

Azt mondta: ha így megy tovább, eljön a vég, és „keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést”.
Hangsúlyozta: „nekünk az a dolgunk, az a hivatásunk, hogy ezt megakadályozzuk”. A mi érdekünk az, hogy az unió egyben maradjon. Egyben maradjon az, „amit nagy nehezen sikerült összeilleszteni” – tette hozzá.

Orbán szerint az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.

(MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)