Címlap Közélet Orbán: A gyer...

Orbán: A gyermekek szexuális nevelése a szülőkre tartozik

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor miniszterelnök felvázolta a következő hónapok legfontosabb kérdéseit a Kossuth Rádió pénteki interjújában.

Másfél-két hónapnyi előnyünk van

az oltások tekintetében, de még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, amivel valahol a németek és a románok között vagyunk félúton – közölte Orbán Viktor.

3 millióan még nem kérték az oltást

A kormányfő elmondta, hogy az a hárommillió ember, aki nem oltatta be magát jó eséllyel meg fog betegedni, ezért arra kért mindenkit, hogy vegyék fel a vakcinát.

A miniszterelnök elmondta, hogy a szakemberek szerint az eddig ismert mutációkkal szemben az oltottak jó eséllyel védettek, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. – Meg kell békülnünk azzal, hogy aki nem oltatja be magát az potenciális súlyos beteg – mondta Orbán Viktor.

Ez a törvény a gyermekek védelméről szól

A pedofiltörvénnyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy azt nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetőnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 18 év felettiekre nem vonatkozik, a felnőtt emberek úgy élnek ahogy akarnak, de a gyerekeket védeni kell.

A gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik, ezt a jogot senki nem veheti el tőlük

– mondta a kormányfő. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nem fordulhat elő, hogy a szülők elképzeléseihez képest bármilyen intézmény másképpen nevelje a gyermekeit, és a szülők jogait a kormánynak is tiszteletben kell tartani.

Általában minden törekvés, ami csökkenti a gazdaság rugalmasságát, az rontja a versenyképességet. Például Magyarország lélekszáma tízmillió fő, ha csak számukra termelnénk, az életszínvonal alacsonyabb lenne. Azért vagyunk versenyképesek, mert nem csak ennek a tízmillió embernek állítunk elő élelmiszert, hanem másokat is el tudunk látni, olcsóbban, jobban, megbízhatóbban. Minden, ami ezt negatívan érinti, például az adó, amelyet Brüsszel tervez, csökkenti ezt a képességet. Ezt nem fogadhatjuk el. Az előttünk álló biztató jövőt a magyar adórendszer biztosítja,

amit Brüsszel tervez, méreg a magyar gazdaságra tekintve

– mondta a kormányfő.

Jó lenne, ha mi lennénk a hitelezők, és nem mi vennénk fel hitelt. Ide szeretné eljuttatni az országot Orbán Viktor. Ehhez az kellene, hogy a mérleg többletet mutasson és az államadósság is nulla legyen. Ez nem reális cél a következő években.

Sok liberális közgazdász szerint most kell csökkenteni az államadósságot és tartalékot képezni, ezt nem osztja Orbán Viktor. Szerinte most kell visszaadni a gazdasági növekedés révén a befizetett adót, emelni a minimálbért, tehát most

a helyreállítás időszaka van, nem a tartalékolásé.

Keresni kell a lehetőséget a magyar összetartó nemzetben, hogy minél több kérdésbe bevonjuk az embereket, meghallgassuk a véleményüket. Van egy közhangulat, amely szerint legyűrtük a vírust, de ebből nem következik, hogy minden ugyanúgy megy, mint előtte – emelte ki.

Ha más lesz a jövő, mint a járvány előtti időszakban, akkor új kihívások jönnek, meg kell erősíteni az országot. Fontos az egyetértés kialakítása arról, hogy melyek legyenek ehhez az alappillérek.

A magyar érdekeket védjük

Két nagy kérdés van az asztalon a jövő heti brüsszeli csúcson. Az egyik, hogy átvegyék-e a déliek által befogadott migránsokat? Magyarország szerint ez nem jó irány. A migráció rossz, mert azt jelenti, hogy az ember nem tud boldogulni ott, ahova született. Ez nem egy megszokott rend. Nem az a cél, hogy idehozzuk őket, hanem az, hogy minél hamarabb visszatérhessenek oda, ahonnan jöttek. Ott kell megoldani a bajukat, és abban kell segíteni, hogy mindenki visszamehessen oda, ahova született.

Afganisztánnál és Malinál kellene elsőként feltartóztatni a bevándorlók hullámát. Ezután a Földközi-tengeren átjutnak, majd Szerbián is, a harmadik védvonalon. Negyedik védvonalunk a szerb-magyar határ, amelyet meg kell védeni. Ezért vállaltunk szerepet a NATO-ban.

Nem illetéktelenül tűnünk fel a világ különböző pontjain, hanem a magyar érdekeket védjük

– fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette, a brüsszeli csúcs másik nagy kérdése a klímavédelem költsége. A kormány véleménye szerint ezt a környezetszennyezőknek kell megfizetniük, nem a magyar családoknak.